Visit Hungary: Nyíregyháza és Varsány is sikeresen szerepelt a Virágos városok és falvak idei versenyén
Nyíregyháza és Varsány is ezüst minősítéssel zárta az Entente Florale Europe (EFE), vagyis az Európai Virágos Városok és Falvak ötvenedik versenyét, amelynek díjátadóját a szlovéniai Velenjében rendezték a hétvégén – jelentette be hétfői közleményében a Visit Hungary.
A díjátadó rendezvényen 13 európai országból mintegy 400 résztvevő volt jelen, Magyarországról Nyíregyháza és Varsány szállhatott ringbe. Nyíregyháza elnyerte a World Urban Parks – EFE Green Space Award különdíját is, amelyet a magas színvonalon fejlesztett és fenntartott városi zöldfelületekért ítél oda a zsűri. A város gyalogosbarát, zöld szíve – a Kossuth tér, a Hősök tere, a Bessenyei és a Benczúr terek – példaként szolgálhat a belvárosok forgalomcsökkentéséhez és az árnyas, virágos sétaterek kialakításához – írták a közleményben.
Varsány esetében a zsűri elnöke méltatta a palóc hagyományok és a fenntarthatóság összekapcsolását, valamint a Tábi-tó ökoturisztikai potenciálját, amely jelentős fejlődési lehetőséget kínál a község számára. A két település a Virágos Magyarország versenyének korábbi kategória-fődíjasaként nyerte el a jogot a nemzetközi szereplésre.
A Visit Hungary szerint a jubileumi év azért is különös jelentőségű hazánk számára, mivel idén Magyarország adja a nemzetközi szervezet elnökségét. Ennek egyik legnagyobb sikere, hogy Franciaország és Olaszország ismét teljes jogú tagként tért vissza. Szintén fontos eredmény, hogy a magyar elnökség sikerrel készítette elő új mediterrán, továbbá balti országok csatlakozását is, és Románia is a nemzetközi megmérettetések immár rendszeres résztvevője
– tették hozzá.
A közlemény arra is kitér, hogy a magyar elnökség a bírálati szempontok megújítását is napirendre tűzte, annak érdekében, hogy a verseny a 21. század fenntarthatósági és településfejlesztési elvárásainak még inkább megfeleljen. A jubileumi évad és a magyar eredmények egyaránt azt bizonyítják, hogy az Entente Florale Europe ma is élő és jövőbe mutató kezdeményezés, hazánk és települései eredményesen képviselik a fenntarthatóságot, a környezeti értékek megőrzését és az európai színvonalú zöldfelületi fejlesztéseket – jelezte a Visit Hungary.
Kapcsolódó cikkeink
Javuló konjunktúra a turizmusban – stabilizálódik a szolgáltatói bizalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balaton-szövetség: a rövid időre a Balatonhoz látogatók komplex élményeket keresnek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TUTSZ Szalon a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárközgazdasági Intézet: a baromfihús exportja nőtt, a sertéshúsé csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
