Virtuális munkatapasztalatot kínál tinédzsereknek a brit Aldi
Az Aldi elindította első virtuális munkatapasztalat-programját, amely a 13 évesnél idősebb brit diákokat célozza meg, és a kiskereskedelmi karrier iránt érdeklődők számára nyújt betekintést az ágazatba.

Fotó: Aldi UK
A díjmentes online kurzus rugalmasan, egyéni tempóban végezhető, és a legkülönbözőbb munkaterületeket mutatja be a raktártól az üzlethelyiségen át egészen a központi irodáig – számolt be a Grocery Gazette.
A programot a digitális képzésekre szakosodott Springpoddal közösen fejlesztette a kereskedő. A résztvevők a kurzus végén tanúsítványt kapnak, amely önéletrajzukban feltüntetve javíthatja majdani álláskeresési esélyeiket.
Mint azt Lisa Murphy, az Aldi UK képzési és fejlesztési igazgatója elmondta, a vállalat tisztában van azzal, hogy nem mindenkinek van lehetősége személyesen munkatapasztalatot szerezni. Ez indokolja egy olyan rugalmas, online rendszer létrejöttét, amely lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy bárhonnan, saját időbeosztásuk szerint tanulhassanak.
A program már most több mint 2000 fiatalt vonzott, és az Aldi közölte, hogy 2025-ben több mint 500 új tanulót tervez toborozni szerte az Egyesült Királyságban. A kezdeményezéssel minél több fiatal számára tenné elérhetővé a kiskereskedelem világát a vállalat függetlenül attól, az országban hol élnek.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint ezer munkavállalót toboroz az Aldi az Egyesült Királyságban
Nagyszabású toborzási kampányt indított az Aldi az Egyesült Királyságban, amelynek…
Tovább olvasom >20 új üzlethelyszínt keres az Aldi az Egyesült Királyságban
Frissített listát tett közzé az Aldi azokról a brit városokról…
Tovább olvasom >Paradicsommal segít a brit Aldi a rákbeteg fiatalokon
Az Aldi jótékonysági kampányt indít a Teenage Cancer Trust szervezettel…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >