Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat Ópusztaszeren
Vasárnap Ópusztaszeren kiderülhet, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák, a nemzeti történeti emlékparkban Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat, aki tanúi lehetnek az új borrendi tagok avatásának és újbort is kóstolhatnak – közölte az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.
Kodácz Csengele elmondta, a néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján, január 22-én tájegységenként különbözőképpen jósolták meg a várható szőlőtermést. „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”, vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor vidám szüretre, gazdag termésre lehet számítani.
A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen. Hagyomány, hogy az emlékparkban összegyűlő borrendek a skanzen szőlőskertjében levágott vesszők állapotából következtetnek a várható termésre. Amennyiben a szőlő rügyei és a mellékrügyek szép zöldek, a vesszők rugalmasak, a tőkék átvészelték az elmúlt hetek kemény fagyait, így nincs oka aggódniuk a gazdáknak, bőségesen terem majd szőlő.
A rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termésre következtetnek, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják hamarosan, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését.
Több mint két évtizede ilyenkor avatják föl a házigazda, a Csongrád és Békés megyében működő Szent Vince Borrend új tagjait. A jelentkezőknek a fogadalomtételt megelőző próbatételen többek között bekötött szemmel kell fölismerniük a borrend zászlósborát, a csongrádi cabernet franc-t.
A program zárásaként arra is fény derül, miként vált be a tavalyi jóslat, a vendégek ugyanis az emlékpark látogatóközpontjában megkóstolhatják a környékbeli gazdák újborát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusi fagyok: veszélyben a szőlőhajtások és palánták
Bár a májusi esőt aranyat érőként emlegeti a népi bölcsesség…
Tovább olvasom >Szőlő alapú gintermékeket fejlesztett ki a PTE és a Danubiana Kft.
Szőlő alapanyagú, aromavesztés nélküli új gintermékeket és gyártási technológiát fejlesztett…
Tovább olvasom >Komoly gondok vannak a magyar borászatban
A 2024-es év a magyar szőlészet és borászat számára nehéz…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >