VIMOSZ: javultak a turisztikai cégek várakozásai májusban
Javultak a magyarországi turisztikai cégek várakozásai májusban az egy évvel korábbihoz képest, optimizmus jellemzi az ágazatot erősen bővülő foglalkoztatással – közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése alapján az MTI-vel pénteken.
A turizmus konjunktúra index (tki) májusban plusz 4 ponton állt, amely azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték. Az index értéke minimális mértékben, 1 ponttal csökkent az év ötödik hónapjában, ugyanakkor ezzel együtt is 6 ponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értékét. A szálláshely-szolgáltatásban 5 ponttal plusz 3 pontra csökkent az index, a vendéglátásban nem változott ( mínusz 2 ponton stagnált), míg az egyéb turisztikai szektorban 3 ponttal plusz 13 pontra javult. Utóbbi alszektorban immár harmadik hónapja javul az index, és megközelítette ezzel a tavaly márciusi maximumát ( plusz 14 pont).
A 2024. májusi tki-indexet az egy évvel korábbival összevetve, növekedést mutatnak az adatok. Az alszektorok közül az egyéb turisztikai szektor indexe javult jelentősen éves összehasonlításban, míg a vendéglátásé közepes, a szálláshely-szolgáltatásé pedig kis mértékben. Minden méretcsoportban javulás vagy stagnálás következett be 2023 májusához képest, míg a tki alindexei közül három javult, kettő pedig romlott az elmúlt egy év alatt – írták.
A felmérés szerint a következő három hónapban várhatóan jelentősen bővül a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. A turizmus foglalkoztatási várakozás indexe (+13 pont) 2024. májusban meghaladta a szolgáltatási szektorra számított index értékét (+6 pont), ennél jobban a nemzetgazdasági átlagot (-2 pont) és a kereskedelem (0 pont) indexét, még jelentősebben az ipar és az építőipar indexét (-7, illetve -5 pont).
Az üzleti tevékenység eredményének indexe a következő három hónapra továbbra is nagyon magasan, plusz 23 ponton áll, ez az ágazat gyors alkalmazkodóképességét bizonyítja – jelezték.
A VIMOSZ a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen alkotta a Turizmus Konjunktúra Indexet, amely immár két éve havi gyakorisággal méri az ágazatban a konjunktúra várható alakulását, a piac és a közvélemény számára információt biztosítva ezzel a közeljövőben várható trendekről.
Kapcsolódó cikkeink
2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >Balatoni turizmus: telt házak és növekvő bevételek cáfolják a visszaesésről szóló állításokat
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint évről évre…
Tovább olvasom >Luxusnyaralások: ezek a világ legdrágább úti céljai
A turizmus felső szegmensében továbbra is erős a kereslet az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >