Világszínvonalú malom Tiszapalkonyán
Ünnepélyes körülmények között május 17-én felavatták a Pannonmill Malomipari Zrt. zöldmezős beruházásban épült tiszapalkonyai malmát.
Az ünnepélyes avató ünnepségen Poór Zoltán, a Pannonmill Malomipari Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Dr. Kardeván Endre, a Vidéki Fejlesztési Minisztérium államtitkára is beszédet mondott.
– A korszerű, 300 tonna/nap kapacitású malom előkészítése és tervezése során ügyeltünk arra, hogy minden szigorú Európai Uniós előírásnak megfeleljen – hangsúlyozta Poór Zoltán. – Tizenöt lehetséges helyszín közül esett a választás Tiszapalkonyára, mivel jelenlegi piacainkhoz és gabonabeszerzésünkhöz legközelebb helyezkedik el. Logisztikai, infrastrukturális szempontból is maximálisan megfelelt a telephely, hiszen gyorsforgalmi út mellett fekszik, és közvetlen kihajtással rendelkezik.
A több mint 4 milliárd forint értékű beruházás az Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program keretében Európai Uniós támogatásban is részesült.
A hazai piac vezető malomipari vállalata három malmában összesen évi 220 ezer tonna búzát őröl meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >