Világszerte változnak a költési preferenciák – globális kutatás
Az áremelkedés miatt a fogyasztók többségének változtatnia kell a vásárlási szokásain – derül ki az EY 18 000 fő körében végzett nemzetközi felméréséből. Egyre többen spórolnak és váltanak olcsóbb termékekre, miközben vágynak a világjárvány alatt kihagyott élményekre.
A termékek és a szolgáltatások árának emelkedése az alacsonyabb jövedelműeket érinti a leginkább hátrányosan (62%), de a közepes (48%) és a magasabb keresetűek (42%) is megérzik a megnövekedett terheket – az EY globális kutatásának eredményei alapján. Emiatt a vevők visszafogják a fogyasztásukat, olcsóbb árucikkekre váltanak, és kevesebbet vásárolnak a nem létfontosságú készítményekből.
A válaszadók leginkább a ruházati cikkekre (38%), a szépségápolási és kozmetikai szerekre (35%), valamint alkoholra (30%) költenek kevesebbet. Sokan azonban már a friss (20%) és a csomagolt élelmiszerek (19%) esetében is inkább az olcsóbbat választják. Az emelkedő megélhetési költségek miatt a megkérdezettek közel kétharmada (60%) kezdene el megtakarítani (60%) a közeljövőben, míg tízből négy ember (39%) már most is igyekszik félre tenni.
„Az emelkedő infláció miatt az emberek világszerte, és Magyarországon is egyre jobban vigyáznak a pénzükre. Nagyobb költésre csak egyedi ajánlatok vagy emlékezetes programok miatt lesznek hajlandóak, így kereskedők sem ülhetnek ölbe tett kézzel. Ennek tudatában kell átalakítaniuk termékeiket, szolgáltatásaikat és értékajánlatukat is. Aki időben és jól reagál akár növelheti is az eladásait, a tétlenül árat emelő cégek azonban könnyen szemben találhatják magukat a kereslet drasztikus csökkenésével”
– mondta el László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.
Az EY felmérése szerint a fogyasztók minden eddiginél jobban vágynak az élményekre. Szeretnék bepótolni a világjárvány során elmaradt programokat, és elmenekülni a nehézségek elől. A válaszadók közel fele (45%) még inkább a pillanatnak szeretne élni. Ennek következtében a vásárlók 42 százaléka tervezi, hogy többet költ élményekre, ugyanakkor tízből négyen ezeket az otthonuk biztonságában szeretnék megélni.
Kapcsolódó cikkeink
Generali kutatás: A magyarok csupán tizede gondolja azt, hogy fantasztikus év lesz 2025
Nemzetközi háborús konfliktus kiterjedésétől kevésbé, az infláció és az árak…
Tovább olvasom >Egy ősi gyógynövény, amely segít megszűntetni a fájdalmat
Az emberiség évezredek óta fordul a természet erejéhez, ha egészségének…
Tovább olvasom >A Shell Hungary felmérése új trendeket mutat a digitális vásárlás terén
Az okostelefonok mindennapi életünk szerves részévé váltak, a Shell Hungary…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >