Világszerte tartanak az emberek az energiaárak emelkedésétől
A fogyasztók kétharmada tudja, hogy miként állhatna át zöld energiára, csak éppen nem akar több pénzt vagy időt szánni erre – mutat rá az EY 21 piacon, többek között Spanyolországban, Németországban és Lengyelországban, összesen közel 100 000 lakossági energiafogyasztó bevonásával készült kutatása. A megkérdezettek döntő többsége már egy 10 százalékos áramáremelést sem tudna kifizetni.
Egyre kevésbé bíznak az emberek az energiaellátás jövőjében – derül ki az EY nemzetközi energetikai jelentéséből. A válaszadók alig a harmada (30%) hisz abban, hogy az energia megfizethető marad, tízből heten (72%) pedig már most se tudnák kigazdálkodni, ha 10 százalékkal megemelkedne a villanyszámlájuk. A megkérdezettek kétharmada nem tervezi, hogy a következő három évben olyan fenntartható megoldásokra költ, mint a napelem vagy az elektromos autó.
„Tapasztalataink szerint a hazai lakosság is hasonlóan tekint a zöld átállásra, vagyis üdvözli és szükségesnek látja, de az emberek többségének szüksége van a támogatásra. Ahhoz tehát, hogy Magyarország további, látványos fejlődést tudjon elérni ezen a területen egyszerre van szükség a megfelelő ösztönzőkre, valamint a szolgáltatók segítségére”
– emelte ki Ságodi Attila, az EY-Parthenon vezetője. Hozzátette, kritikusan fontos, hogy olyan fogyasztóközpontú fejlesztések történjenek, ami valóban közelebb viszi a gazdaságot egy zöldebb és hatékonyabb energiarendszerhez.
Az EY felmérése arra is kitér, hogy nem csak olcsó energiát vár el a szolgáltatóktól a lakosság döntő többsége (77%), de személyre szabott megoldásokat (67%) is. A fogyasztók negyedét (18%) érdeklik az új, fenntartható energetikai eszközök, ha azokat könnyű beszerezni és telepíteni.
Kapcsolódó cikkeink
EY: Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják
Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják…
Tovább olvasom >Így lett része a hétköznapoknak a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) ma már szinte észrevétlenül vált a…
Tovább olvasom >Már nem elég beszélni róla: hét kiemelt fenntarthatósági téma szerepel a magyar vállalatok napirendjén
A jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >