Világszerte egyre több nő lép feljebb vezetői pozícióba
Miközben a nők még mindig alulreprezetáltak a legfelsőbb vezetői szinteken, a felső és közép-vezetői állásokban dolgozó nők száma növekedett az elmúlt 20 évben az ILO legújabb tanulmánya szerint.
A Nők az üzleti életben és a menedzsmentben című tanulmány szerint 108 vizsgált ország közül 80-ban nőtt a nők aránya a vezetők közt.
A kutatásból kitűnik, hogy a nők munkapiaci részvételének növekedése a globális növekedés és versenyképesség legnagyobb motorja – mondja Deborah France-Massin, az ILO Bureau igazgatója.
Számos tanulmány talált pozitív összefüggést az üzleti teljesítmény növekedése és a nők fontos döntésekben való részvétele között. De még hosszú út addig, amíg megvalósul az igazi nemek közti egyenlőség a munkahelyeken. Ezt a felsővezetői pozíciókban lehet a legnehezebben megteremteni.
A világ legnagyobb vállalatainak az ügyvezető igazgatói között mindössze 5 százaléknyit találunk a szebbik nem képviselői közül. Minél nagyobb a vállalat, annál kisebb a valószínűsége, hogy nő legyen az elnök.
Magyarország 108 országból a 28. helyen áll a női menedzserek aránya alapján, ami 2012-ben 38,6 % volt az ILO adatai szerint. A női felső és középvezetők aránya pedig 35,7 % volt ugyanebben az évben hazánkban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >