Viharos év a légi közlekedésben: fizetésképtelenséget jelentett légitársaságok világszerte
Az idei év nehézségei sok légitársaság számára jelentettek komoly kihívást. Míg 2023-ban a magas jegyárak és az utazási kedv növekedése világszerte kedvezően hatott a légitársaságok forgalmára, 2024-ben a gazdasági bizonytalanság, a verseny fokozódása és az infláció több céget is a földre kényszerített. Az év során több tucat légitársaság jelentett csődöt vagy szüntette be tevékenységét – köztük olyan, több évtizedes múlttal rendelkező cégek is, mint a Czech Airlines vagy az Air Malta.
Európa: Régi nevek tűnnek el
Az egyik legnagyobb veszteség az 1923-ban alapított Czech Airlines (CSA) megszűnése, amely október 26-án szüntette be járatainak üzemeltetését. A vállalat gazdasági helyzete már a Covid-járvány idején megrendült, a járatokat a tulajdonos Smartwings vette át. Az 50 éves működést maga mögött tudó Air Malta szintén idén zárta be kapuit az EU-s szabályok miatt megszűnt állami támogatás következtében. A légitársaságot gyorsan felváltotta az új állami légitársaság, a KM Malta Airlines. A német Rhein-Neckar Air is csődöt jelentett november elején, miután a világjárvány hatásai tartósan visszavetették működését.
Kanada: Fapadosok sora zár be
Kanadában különösen nehéz évük volt a fapados légitársaságoknak. A Canada Jetlines és a Lynx Air csődöt jelentettek, a Swoop már 2023-ban beszüntette működését, így mára mindössze egy diszkont légitársaság, a Flair Airlines maradt a piacon. Az alacsony árakért folytatott verseny és a magas működési költségek jelentős nyomást gyakoroltak ezekre a cégekre.
Ausztrália és a Csendes-óceán: Több regionális cég is megszűnt
Ausztráliában a Rex Airlines és a Bonza is kénytelen volt felhagyni tevékenységével. A Rex Airlines júliusban adta fel a versenyt az ország két legnagyobb légitársaságával, a Qantas-szal és a Virgin Australiával, míg a Bonza fő befektetőjének visszalépése miatt szűnt meg. A térségben a Vanuatu nemzeti légitársasága, az Air Vanuatu, is fizetésképtelenséget jelentett, miután a csökkenő utasszám miatt fenntarthatatlanná vált a működése.
Karibi régió: A hurrikánszezon és a pénzügyi problémák végezték ki a légitársaságokat
A Karib-térségben az évek óta problémákkal küzdő LIAT januárban, a Jet Air pedig júniusban állította le működését. Mindkét cég súlyos pénzügyi gondokkal és munkaerőhiánnyal szembesült, a LIAT működését pedig a gyakori hurrikánok is megnehezítették.
Ázsia és Afrika: Nehéz helyzetben a kisebb légitársaságok
A kambodzsai Lanmei Airlines és az egyiptomi Fly Egypt is csatlakozott a csődöt jelentő légitársaságok sorához. A Fly Egypt különösen nehéz helyzetbe került az óriási adósságai miatt, amelyeket a személyzet, a repülőterek és a légiforgalmi irányítás felé halmozott fel.
Amerikai ultrafapados is nehézségekkel küzd
Novemberben az amerikai Spirit Airlines is csődvédelmet kért, miután növekvő veszteségei és az egyesülési tárgyalások sikertelensége miatt nem tudta tovább fenntartani működését. Bár a légitársaság egyelőre folytatja a járatok üzemeltetését, az átstrukturálás várhatóan 2025 első negyedévében zárul le.
Gazdasági kihívások és a jövő kilátásai
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a globális légiközlekedési piac továbbra is növekedhet, különösen Észak-Amerikában és Európában, ahol 2024-re 15 milliárd és 9 milliárd dolláros nyereséget várnak. Azonban az infláció, a magas kamatlábak és az utasok árérzékenysége továbbra is kihívást jelent sok légitársaság számára.
Az idei év történései rávilágítanak arra, hogy bár a légiközlekedési ágazat egyre nagyobb utazási keresletre számíthat, a pénzügyi stabilitás fenntartása továbbra is nehéz feladat sok vállalat számára. Az ágazat jövőjét a verseny, a költségek és az utazási trendek változásai határozzák meg.
Kapcsolódó cikkeink
Változik a Balaton: nyolc éve befagyott, most rekordmeleget mérnek
Nyolc évvel ezelőtt a Balaton teljesen befagyott a hosszan tartó…
Tovább olvasom >Idén is folytatódhat a turizmus bővülése – ágazati kitekintő
Az év végére tovább pörgött a turizmus: a turisztikai szálláshelyeken…
Tovább olvasom >Netrisk: a síszezonban öt százalékkal emelkedett éves szinten az átlagos utasbiztosítási díj
A síszezon indulása óta eltelt két és fél hónapban a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A klímaváltozás megfékezéséhez az erőfeszítések megsokszorozása szükséges – klímavédelmi felmérés a hazai cégeknél
A fenntartható átállásban elkötelezett magyarországi vállalatok 66 százaléka rendelkezik konkrét…
Tovább olvasom >Diákmunka-trendek 2025: milyen bérekre számíthatnak a dolgozó diákok?
Az idei minimálbér-emelés a diákbérekre is jelentős hatással van, miközben…
Tovább olvasom >