Vidékfejlesztési hivatal: már 150 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki a gazdáknak
Az idén december elejéig több mint 150 milliárd forint agártámogatáshoz jutott különféle jogcímeken mintegy 105 ezer magyar gazdálkodó, az év végéig csaknem 200 milliárd forintot szeretne eljuttatni az MVH a gazdáknak – mondta az utalásokat végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
Gyuricza Csaba közölte: a keddi nappal 36 ezer gazdálkodónak kezdték meg az egyszerűsített kistermelői támogatások kifizetését. Összességében 51 ezren kapnak ilyen támogatást.
Hozzátette: a támogatások 70 százalékát fizeti ki Magyarország előlegként, szemben a korábbi 50 százalékkal, amit az unió magyar javaslatra fogadott el. Az előlegeket október közepétől november végéig fizették ki, a további kifizetések 2016 júniusig megtörténnek.
Ismertetése szerint minden eddiginél több, 35 különböző jogcímen igényelhetnek támogatást a gazdálkodók – így például állattenyésztés, növénytermesztés, vagy területalapú támogatások -, eddig 8 különböző jogcímen történt előlegfizetés.
Kitért arra: Magyarország az egyetlen tagállam, amelyik nemzeti hatáskörben vállalta, hogy ilyen sok jogcímen fizet előleget. Ausztriában vagy az Egyesült Királyságban sem indult még meg az előlegfizetés, ami a magyar gazdáknak versenyelőnyt jelenthet – jelezte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: 2026 az építkezés éve lesz az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatása a magyar agrárpolitika alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


