VHT: stabilizálta a sertésstratégia az ágazat helyzetét
Stabilizálta a sertésstratégia az ágazat helyzetét – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára szerdán az MTI-nek.
Menczel Lászlóné hozzátette, a sertésállomány a stratégiában megfogalmazottakkal ellentétben nem emelkedett, napjainkban is hárommillió körüli, ugyanakkor a 2012-ben a szaktárca által meghirdetett stratégia legfontosabb eredménye, hogy az ágazat túlélte az elmúlt évek válságos időszakait.
Elmondta, az ágazat rendkívüli módon megsínylette például az orosz embargó közvetett hatását. Jóllehet a magyar tenyésztőknek és feldolgozóknak nem meghatározó az orosz piac, az embargó miatt bennragadt európai uniós készletek jelentősen rontották a magyar ágazat piaci pozícióját. Így például az uniós árutöbblet alacsony piaci árakat okozott az EU tagállamaiban, mivel a felhalmozott készleteket főként az unióban szerették volna eladni. Így például a múlt évben Magyarországra nagy mennyiségű sertéshús érkezett Spanyolországból. Ennek negatív hatását a sertésstratégia ellensúlyozta azzal, hogy csökkent a magyar sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 27-ről 5 százalékra.
A titkár elmondta, ezzel folytatódott az áfa-mérséklésének tendenciája, ami 2014-ben kezdődött, amikor az élő sertés és a félsertés áfája 27-ről 5 százalékra csökkent. Ez fehérítette az ágazatot és jelentősen mérsékelte a feketegazdaság 40-50 százalékra becsült arányát, ami a fogyasztás bővülésén keresztül relatíve növelte a sertésszámot is – tette hozzá.
Negatívan hatott viszont az ágazatra a PRRS-mentesítés – a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától (PRRS) való mentesítés -, mivel a fertőzött állományokat le kellett ölni. Emellett a nyomott termelői árak szintén a termelési kedv csökkenéséhez vezettek – fejtette ki.
Ugyanakkor pozitív fejlemény Menczel Lászlóné szerint az, hogy a termelői árak az elmúlt év közepétől ismét emelkednek. A növekedés elérte a kilogrammonkénti 100 forintot, ami így most 400 forint körüli, ami ösztönzi a termelési kedvet is. Jó hatással van tenyésztésre a tenyészkoca-állatjóléti támogatás bevezetése és a sertéstartóknak fizethető állatjóléti támogatások megemelése is – mondta.
A sertésstratégia eredményei közé sorolja a VHT titkára a kiváló minőségű sertéshús (kms) védjegy bevezetését is. Az akkreditált védjegy használatát – amit a VHT engedélyez – eddig 110 termelő és 35 vágó-, valamint feldolgozó üzem kapta meg. A védjegyes termelők évente mintegy 2 millió sertést tenyésztenek, a minősített vágókapacitás pedig eléri 3 milliót. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kormány kompenzációval segíti a sertéstartó gazdákat
Az Employer Branding ma már nem csupán HR-eszköz, hanem stratégiai…
Tovább olvasom >Új sertésinfluenza elleni vírusterápiás innováción dolgozik egy magyar konzorcium
Egy magyar konzorcium új sertésinfluenza elleni vírusterápiás innováción dolgozik, amely…
Tovább olvasom >Csökkenő jövedelmezőség, növekvő hatékonyság: kihívások és lehetőségek a sertéstartásban
A sertéstartók az idei évben csökkenő jövedelmezőségre számítanak, annak ellenére,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >