Vezetőváltás a PwC Magyarországnál
2024. október 1-jétől Radványi László a PwC Magyarország új vezérigazgatója. Posztját Lőcsei Tamástól veszi át, aki közép- és kelet-európai (CEE) kiemelt projektek, valamint a hazai üzletfejlesztési terület vezetését látja el a jövőben.
Radványi László
„A PwC Magyarország egyik legmeghatározóbb könyvvizsgáló, adótanácsadó és üzleti tanácsadó cégcsoportja. Célom, hogy a vezetésem alatt tovább tudjuk erősíteni piacvezető pozíciónkat hagyományosan erős szolgáltatási területekeinken és újabb piacokat is meghódítsunk. Számomra egy sikeres vállalat alappilléreit a bizalom, az együttműködés, és a felelősségvállaló, illetve bevonó vezetői kultúra jelentik. A fenntartható eredményességet a pénzügyi mutatókon túl a tehetségek bevonzásának képessége, az innovációs aktivitás, a szervezetben dolgozók szakmai fejlődése és a cég társadalomra gyakorolt hatása jelzi. Ehhez egy olyan sokszínű vállalati kultúrában hiszek, ahol a munkatársak transzparensen, egymás és az ügyfelek iránti kölcsönös bizalommal törekednek a legmagasabb minőségre.”
– nyilatkozta Radványi László.
Lőcsei Tamás 2018 óta töltötte be a PwC Magyarország vezérigazgatói pozícióját. Hat éve alatt olyan kihívásokon vezette át sikeresen a vállalatot, mint az elhúzódó covid-járvány, a szomszédos háború és az ezekkel járó gazdasági és munkaerőpiaci nehézségek – miközben innovatív stratégiával és erős technológiai fókusszal a munkavállalók számára is inspiráló és fenntartható környezetet alakított ki. Új szerepkörében a magyarországi üzletfejlesztési terület vezetői pozíciója mellett a CEE és az ázsiai régió gazdasági együttműködésének fejlesztéséért felel.
Kapcsolódó cikkeink
Erősödő bizalom, óvatos várakozások – A PwC Magyarországi Vezérigazgatói Felmérés tanulságai
A PwC Magyarország 14. alkalommal készítette el vezérigazgatói felmérését, amely…
Tovább olvasom >Mit gondolnak a vállalati felsővezetők a művészetről?
„Topvezetők és a művészet – az örökség és a művészet…
Tovább olvasom >A retail média felrobbanthatja a hirdetői piacot
A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5%-a kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >