Vezetőségváltás a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetségében
A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége 2021. július 20-án a Lurdy Konferencia Központban megtartotta közgyűlését. Rózsás Anikó elnök beszámolt a 2019. és 2020. években végzett szakmai munkáról és megköszönte a leköszönő elnökségi tagok munkáját is.

Az új elnök Zoltai Anna lett
Elfogadásra került a 2020 évi pénzügyi beszámoló, valamint a 2021 évi pénzügyi terv és az alapszabály módosítása. Utóbbi elsősorban az online közgyűlés megtartását lehetővé tevő szabályokkal egészült ki.
A közgyűlésen tisztújításra is sor került, az időközben lejárt mandátumok megerősítése mellett a megüresedett elnökségi helyekre új tagokat, illetve két új felügyelő bizottsági tagot választottak. Az elnöki posztról leköszönő Rózsás Anikó helyett az elnökség új elnököt választott, aki a megválasztott elnökségből négy alelnököt kért fel.
A kibővült új KÖZSZÖV-elnökség a következő:
Zoltai Anna elnök,
Rózsás Anikó általános alelnök,
Dávid-Dobos Zsófia táplálkozás-egészségügyért és dietetikáért felelős alelnök,
Némedi József szakácsversenyért és továbbképzésért felelős alelnök,
Páger Zsolt kommunikációért és kapcsolatokért felelős alelnök,
Ambrus György elnökségi tag,
Dr. Kovács Pál elnökségi tag,
Lugosi Richárd elnökségi tag,
Végh Tamás elnökségi tag.
Zoltai Anna megköszönte Rózsás Anikónak a kimagasló, közel egy évtizedes elnöki munkáját, melyet az új elnökséggel szeretne folytatni.
Az elnökség 2021. július 30-án online ülésezik, elkészíti programját, amiről a tagságot tájékoztatni fogja.
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a menza, de fenntartható a minőség – nagy kihívások előtt a közétkeztetés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővülő szakmai kínálat – Újra itt a SIRHA Budapest!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A KÖZSZÖV első 25 éve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >