Vezet a Samsung az okostelefonok piacán
Növeli előnyét a Samsung az Apple és a Nokia előtt a globális okostelefon piacon – állapítja meg a Reuters hírügynökség 41 piaci elemző körében végzett felmérése.
A Samsung a második negyedévben új csúcsmodellje, a Galaxy S III piaci sikerének köszönhetően becsülhetően 50 millió darab okostelefont értékesített, míg az Apple 30,5 millió iPhone készüléket.
A Samsung széles modellportfoliójának köszönheti piaci sikerét, míg az Apple az iPhone újabb és újabb verzióinak bemutatására alapozza stratégiáját. Az egyszerűbb modelleket is magában foglaló mobiltelefon piacon a Samsung az első negyedévben ütötte ki a nyeregből a 14 éven át egyeduralkodó Nokiát.
A Reuters felmérése egyértelművé tette a kínai gyártók, a ZTE és a Huawei előretörését. A második negyedévben csak a Nokia, az Apple és a RIM okostelefon eladásai csökkentek, a többi gyártóé emelkedett az előzetes becslések szerint.
A második negyedévben a szakértői becslések átlaga szerint összesen 151 millió okostelefont értékesítettek globálisan a készülék gyártó vállalatok az első negyedévi 145 millió után. A mobiltelefon értékesítések pedig az első negyedévi 398 millióról 405 millióra emelkednek. A Samsung a becslések átlaga szerint a második negyedévben összesen 95,8 millió készüléket értékesít az első negyedévi 93,8 millió után. Ebből 50,0 millió okostelefont 42,2 millió után. A harmadik negyedévben a Samsung 101 millió készüléket értékesít és ebből 57,3 millió lesz okostelefon.
Az idén az okostelefonok világpiaci forgalma a 2011-eshez képest 35,8 százalékkal 667 millióra, 2013-ban pedig már 858 millióra emelkedik. (tozsdeforum, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >