Vetőmagokkal segíti Csád mezőgazdaságát hazánk
Agrár szaktanácsadási programmal, mintafarmmal és felsőoktatási együttműködésekkel segítené hazánk Csád mezőgazdaságát és stabilitását – jelentette ki Nagy István tárcavezető, aki Keda Ballah mezőgazdasági termelési miniszterrel tárgyalt vasárnap, N’Djamenaban.

(Fotó: AM)
A miniszter az egyeztetésen kiemelte, fontos, hogy Csádban stabilitás és kiszámíthatóság legyen. Hazánk éppen ezért több területen is szeretne segítséget nyújtani a közép-afrikai országnak. Nagy István az egészségügyet, az agrárium fejlesztését és az oktatási együttműködések megerősítését említette meg példaként. Hazánk kész egy mintafarmot létrehozni a térségben, ahol az öntözésfejlesztési technológiákat lehet bemutatni és a vetőmagokkal is lehet kísérleteket folytatni. A tárcavezető partnere figyelmébe ajánlotta a magyar öntözésfejlesztési technológiákat, melyek révén csökkenteni lehet a párolgást, és a talajban jobban meg lehet tartani a vizet, így még eredményesebben lehet gazdálkodni.
A térség stabilitásának fenntartásában kulcsszerep hárul Csádra, éppen ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az élelmezésbiztonságra is
Az agrártárca vezetője kifejtette, Magyarország kész egy Ugandához hasonló agrár szaktanácsadási rendszert is elindítani az országban, amely tovább növelné az agrár szaktudást. Nagy István az oktatási együttműködések szorosabbra fűzését is felajánlotta. Ennek értelmében hazánk támogatná a diákok cseréjét és a tudásátadás megkönnyítését a két ország között. A tárcavezető példaként említette a hazánk közreműködésével működő FAO agrárösztöndíj programot és a Stipendium Hungaricumot. A találkozó részeként, a Hungary Helps Ügynökség keretében Nagy István vetőmagokat adott át a csádi mezőgazdasági miniszternek. A kezdeményezés célja, hogy tovább erősítse a biztonságos élelmiszer-ellátást a Csád-tó régióban.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A változó körülményekhez való alkalmazkodás nélkül sötét jövő vár a magyar agráriumra
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon…
Tovább olvasom >Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >