Vetőmag-adománnyal segíti a kárpátaljai magyar családokat a Magyar Református Szeretetszolgálat
A Magyar Református Szeretetszolgálat 38 millió forint értékű vetőmaggal segít tízezer kárpátaljai családot a Remény Magjai program keretében.
A mintegy 11 tonna vetőmagot kedden délután adta át Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója Beregszászon, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjában. A tízezer egységcsomagot a tervek szerint a kárpátaljai családok otthon maradt tagjai vetik majd el a háztáji gazdaságokban.
Juhász Márton rámutatott, hogy a jelenlegi háborús helyzetben fokozottan érvényesek Ady Endre szavai, miszerint „az Élet él és élni akar”. A Remény Magjai program elnevezése is arra utal, hogy amikor betakarítják a termést, addigra talán véget ér a háború.
Az adomány pedig hozzájárul ahhoz, hogy enyhítse a későbbi élelmiszerhiányt, hiszen az ország háború sújtotta vidékein idén lehetetlen a vetés.
Az adománynak köszönhetően tízezer kárpátaljai család háztáji gazdálkodását segíti a szervezet, ezzel is biztosítva hosszabb távra a megélhetésüket – húzta alá a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.
A vetőmagokat a Kárpátaljai Református Egyházkerület képviseletében Zán Fábián Sándor püspök vette át, aki személyesen kezdeményezte azt, hogy a református segélyszervezet ily módon nyújtson támogatást.
Zán Fábián Sándor hangsúlyozta, hogy azok, akik elvetik majd a magokat, küldetést teljesítenek, hiszen nem csak magukat látják el a legszükségesebb konyhakerti növényekkel, de abból remélhetőleg az ország legbékésebb megyéjében menedékre találó kelet-ukrajnai ideiglenes áttelepülteknek is jut.
Az egységcsomagokat napokon belül eljuttatják a kárpátaljai református gyülekezeti tagokhoz, hogy a vetőmag mihamarabb a földbe kerüljön.
A 36 raklapnyi vetőmag összesen 22-féle magot tartalmaz, többek között vetőburgonyát, hagymát, sárgarépát, paradicsomot, céklát és salátát is. Az adomány kiemelt jelentőségű a kárpátaljai családok számára, hiszen a háború okozta logisztikai nehézségek miatt helyben nem lehet megfelelő mennyiségű növényi szaporítóanyaghoz jutni.
Kapcsolódó cikkeink
Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében
Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági…
Tovább olvasom >Készül a vetőmagszektor az őszi kalászosok szeptemberben kezdődő vetésére
Heteken belül megkezdődik az ősz legnagyobb szántóföldi munkája, a kalászosok…
Tovább olvasom >Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >