Versenyzőcsúcsot hozott a tizenegyedik Coop Rally

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 06. 10:01

Körbejárta a Dunántúlt szeptember 8–10. között a Coop Rally, 8 hazai FMCG-céget érintve. A magyar élelmiszertermékeket népszerűsítő szakmai programot a COOP Gazdasági Csoport szervezi, amely a hazai kereskedelem egyik legfajsúlyosabb szereplőjeként mindig is a feldolgozókkal partnerségben működött.

Minden eddiginél több, 104 gépkocsival rajtolt el a hazai élelmiszer-feldolgozás legkiválóbb szereplőit bemutató szakmai program, a Coop Rally 2016-ban. A versenyben 97 cég képviseltette magát, amelyek együtt mintegy 2 ezer milliárd forintos árbevételt produkálnak egy évben, és több mint 50 ezer embernek adnak megélhetést.

– A társadalmi felelősségvállalás mindig is szerves része volt az üzletlánc működésének. Míg a COOP-üzleteket működtető társaságok számos helyi sport-, kulturális és jótékonysági kezdeményezést támogatnak, addig a COOP Gazdasági Csoport országos szinten vállal fel társadalmi jelentőségű ügyeket – mondta el Csepeli Lajos a CO-OP ­Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. – Egyedülálló kezdeményezés a Coop Rally is, amelyet idén már tizenegyedik alkalommal rendezünk meg. Nagy dolog, hogy minden évben felhívhatjuk a figyelmet a magyar termékek
értékeire.

– A Földművelésügyi Minisztérium egyetért a Coop Rally céljaival, hiszen közös ügy, hogy minél több, jó minőségű magyar élelmiszert vásároljanak a fogyasztók – jelentette ki Fazekas Sándor tárcavezető. A miniszter, aki egyben a verseny fővédnöke is volt, hozzátette: a vásárlók döntenek, ezért a fő feladat a vevők meggyőzése. Erre jó alkalmat adnak az ilyen rendezvények is.

– A hagyományokat ápolnunk kell, ám elengedhetetlen, hogy emellett lépést tartsunk a kor követelményeivel is. Nincs ez másként az élelmiszeripar területén sem. A tradíciók és a fejlődés tehát nem mondanak ellent egymásnak, ezt pedig jól szimbolizálja a Coop Rally is – mondta el Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

– 2015-ben mind a COOP Gazdasági Csoport, mind pedig a COOP Üzletlánc eredményesen gazdálkodott, a forgalom nőtt – jelentette ki Tóth Géza. A CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója hozzátette: mindezek mellett tavaly a COOP piaci részesedése is nőni tudott, ezzel az üzletlánc továbbra is a hazai kereskedelem egyik legnagyobb szereplője.

A verseny győztese a Szatmári Malom Kft. lett, a második helyen az Alföldi Tej Kft. kettőse, a harmadik helyen a LISSÉ Édességgyár Kft. csapata
végzett.

Kapcsolódó cikkeink