Versenyjogi podcast-sorozatot indított a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új podcast-sorozata a legfrissebb témákkal, közérthető elemzésekkel és szakmai érdekességekkel erősíti a vállalkozások versenyjogi ismereteit és a fogyasztók tudatos döntéseit.

Indul az új podcast a versenyjogról
A nemzeti versenyhatóság podcast-sorozatot indított, amely rövid, közérthető beszélgetésekben járja körül a versenyjog egy-egy aktuális témakörét. Az új sorozat segítséget jelent mind a fogyasztók, mind a vállalkozások számára, mivel első kézből, tapasztalt szakértőktől kínál könnyen befogadható információkat a gazdasági verseny folyamatairól.
A podcast-sorozat hallgatói megtudhatják többek között, hogyan zajlik egy versenyhatósági rajtaütés, a hivatal szakemberei pedig milyen furcsa vagy vicces helyzetekkel találkoztak már helyszíni kutatás közben. Kiderül az is, miért volt szükség a COVID-19 pandémia alatt a gyorsított ágazati vizsgálatok bevezetésére és ezzel az Európában is egyedülálló eszközzel hányszor élt a GVH. A vállalkozások megtudhatják, hogy milyen előnyökkel jár a kartellek önkéntes felfedése, vagy hogyan lehet csökkenteni a kilátásba helyezett bírság mértékét. Szóba kerül az is, hogy a magyar nemzeti versenyhatóság hogyan került vezető szerepbe a közép- és kelet-európai régió versenyjogi képzése terén. A sorozat első adásának vendége dr. Tóth András, a GVH elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke, aki a hazai versenyjog elmúlt évtizedbeli fejlődéséről, a Versenytanács szerepéről, a bírósági felülvizsgálatok tapasztalatairól, illetve a magyar és az uniós versenyjog kölcsönhatásairól osztja meg gondolatait.
A versenyjog iránt érdeklődők, a jogszerűségre törekvő vállalkozások és a megfontolt döntésekre törekvő fogyasztók a GVH honlapján, közösségi csatornáin és streaming-szolgáltatókon követhetik a versenyhatóság podcast-sorozatát. Az adások az alábbi elérhetőségeken hallgathatók meg:
https://gvh.hu/sajtoszoba/gvh-podcast
Kapcsolódó cikkeink
A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Újabb eszközzel támogatja a kormány a turisztikai ágazatot
A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >