Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer etikai kódexet
Az etikai kódexet április közepén több szakmai szervezet és szövetség írta alá. A GVH vizsgálata azért indult, mert alapos a gyanú, hogy az etikai kódex több pontja ellentétes mind a hazai, mind pedig az uniós versenyszabályokkal.
Az egyezményt a földművelésügyi tárca hozta tető alá, aláírói között szerepel a Magyar Agrárkamara is, valamint a tej, hús, baromfi, zöldség-gyümölcs és élelmiszerfeldolgozó ágazatok szervezetei és az Országos Kereskedelmi Szövetség is. Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke őszre ígér döntést az ügyben, de a kódex már július elején is életbe léphet, ha kikerülnek belőle a vitatott pontok. A GVH üdvözli az etikai kódex azon törekvését, mely a nagy kereskedelmi láncok és a beszállítóik közti aránytalan erőpozíciókon kíván enyhíteni, de a megállapodás azon részét, mely szerint a kereskedőláncok 80 százalékban kötelesek hazai termékeket árulni, a GVH versenykorlátozónak tartja. Ugyakkor a GVH elnöke azt is elmondta, hogy ilyen, magukra nézve kötelező szabályt külön-külön hozhatnak a piaci szereplők – például a cég társadalmi felelősségvállalásról szóló politikája részeként, csak a közös megállapodás minősül versenykorlátozónak – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >