Versenyhátrányban a hazai sertés
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ baromfi- és húsipari termékek piacainak tendenciáit. A KSH és az AKI Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adataiból, még a rövid távú kiskereskedelmi üzleti döntések előtt is érdemes pontosan tájékozódni.
A legutóbbi piaci jelentésükből kiderül, hogy idén a sertéshús termelésének és kereskedelmének globális növekedésére lehet számítani a következő évtizedben. Míg a világpiacon változatosan alakultak a sertésárak az év elején, addig az Európai Unióban az év első három hónapjában alacsonyabb volt a sertésár, mint egy évvel korábban.
Az „E” kereskedelmi osztályba sorolt vágósertés vágóhídi belépési ára két százalékkal, forintban számolva – a forint jelentős erősödése miatt – tíz százalékkal csökkent. Az árak a januári és februári növekedést követően márciusban folyamatosan csökkentek. Az euró gyengülése a dollárral szemben, valamint az amerikai és brazil sertésárak emelkedése és az uniós árak csökkenése javította az európai sertéshús versenyképességét. Magyarországon a hazai termelésből származó vágósertés ára 12 százalékkal maradt el a tavalyi ártól.
A vágócsirke 1–14. heti felvásárolt mennyisége – az egy évvel korábbi adattal összevetve – kilenc százalékkal nőtt, ugyanakkor az élősúlyos termelői ára két százalékkal elmaradt. A csirkehúsok belföldi értékesítése 20 százalékkal bővült az elmúlt három hónapban. Az egész csirke feldolgozói értékesítési ára öt százalékkal, a csirkecombé hét százalékkal, a csirkemellé pedig tíz százalékkal csökkent.
A vágópulyka év eleji felvásárlása 16 százalékkal, élősúlyos termelői ára két százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A pulykahúsok értékesítése 12 százalékkal csökkent az első 14 hétben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >