Versenyhatósági iránymutatás a divat- és textilipar számára a fenntarthatósági és környezetbarát jelölésekkel kapcsolatban
Tanácsokat nyújtott nyílt levélben a világ fogyasztóvédelmi hatóságait tömörítő nemzetközi hálózat a divat- és textilipar szereplőinek, hogy elősegítse az iparágban használt „fenntarthatósági és zöld állítások” átláthatóságát.
A Nemzetközi Fogyasztóvédelmi Jogérvényesítési Hálózat (ICPEN) április végén nyílt levélben fordult a divat és textilipar szereplőihez a szektorban alkalmazott fenntarthatósági állítások kapcsán. A levelet húsz nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság írta alá, közöttük a GVH is. Az iránymutatás célja, hogy kedvezőbb döntési pozícióba helyezzék a fogyasztókat.
A GVH megjegyzi: évek óta kiemelt figyelmet fordít a zöld állítások kérdéskörére, és számos tájékoztató anyaggal segíti a jogkövető vállalkozásokat a megfelelő gyakorlatok alkalmazásában.
A versenyhatóság tájékoztatása szerint a levél több alapelvet is meghatároz a zöld állítások megfogalmazásával és alkalmazásával kapcsolatosan, amikkel elősegíthető a magasabb színvonalú transzparencia és jogszabályi megfelelés. Megjegyezték, hogy az egyes nemzeti szabályozási hátterek eltérőek lehetnek, az útmutatás olyan alapelvekre összpontosított, amelyek az összes aláíró hatóság országában tevékenykedő vállalkozásra érvényesek.
Ezek között említették az állítások igazságtartalmát és pontosságát, valamint azt, hogy ezeket megfelelő mennyiségű és minőségű bizonyítékokkal tudják alátámasztani. Alapelvként óvnak a túlzottan általános állítások, kifejezések alkalmazásától – mint például a környezetbarát, a zöld vagy a fenntartható -, továbbá felhívják a figyelmet a jövőbeli törekvésekről szóló alaptalan vagy homályos állítások elkerülésére, illetve a már meghozott vagy folyamatban lévő intézkedések hangsúlyozására.
A GVH közleményében emlékeztet arra, hogy 2024 elején publikálta a zöld állításokat vizsgáló piacelemzésének eredményeit összefoglaló tanulmányát. Ebben rávilágítanak egyebek között arra, hogy a zöld reklámüzenetek sok esetben nem egyértelműek, zavarosak, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, jelentésével.
A probléma kezelésére a nemzeti versenyhatóság egy fenntarthatósággal és környezetterheléssel kapcsolatos többszintes, államilag szabályozott jelölőrendszer kialakítását javasolta a jogalkotónak.
Emellett a versenyhivatal számos javaslatot fogalmazott meg a cégek számára a jogkövető magatartás biztosítása érdekében.
A témával a GVH tudásmegosztó rendezvénysorozatán, a Magyar Compliance Akadémia május 27-i eseményén is foglalkoznak.
Kapcsolódó cikkeink
Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszer-hulladékból energia: újrahasznosítási tesztet indít az IKEA az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évente több mint 600 tonna műanyaghulladék spórolható meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Rossmann újabb elismerésekkel tért haza az Év Kereskedője és a Fenntarthatóság Szimbóluma versenyekről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >