Verseny a „Legszebb konyhakert” címért
Idén több mint hatvan település nyolcszáz kertje szállt versenybe a Legszebb konyhakert címért.
A ház körüli kertek ápolása és az önellátás a célja annak a mozgalomnak, amelyet tavaly hívott életre Karcag alpolgármestere, Kovács Szilvia. Az ősi hagyományokra visszatekintő kertkultúra felelevenítésével, fejlesztésével akár vidéken, akár a városokban megtermelhető egy-egy család zöldségszükségletének nagy része – idézi fel a program célját a szervezők csütörtöki közleménye.
Mára országos akcióvá nőtte ki magát a kezdeményezés, amelyre nyár közepéig lehetett nevezni balkon (erkélyen kialakított), minikert (50 négyzetméterig), normál kert (50 négyzetméter felett) zártkert 1. (zöldséges), valamint zártkert 2. (gyümölcsös) kategóriában.
A magyar városok mellett Karcag határon túli testvérvárosai is csatlakoztak a kiíráshoz, így a felvidéki Szepsi, az erdélyi Székelykeresztúr, a délvidéki Bácskossuthfalva és a szerbiai Temerin is versenybe szállt.
Óvodák, iskolák is neveztek, és a mozgalom helyi szintű szervezése miatt több településen, többek között Bagon és Fonyódon kertbarát körök is alakultak. Idén olyan egyéni versenyzők is jelentkeztek, akiknek lakóhelyük önkormányzata hivatalosan nem csatlakozott.
„Nem az a cél, hogy mindenkiből őstermelő váljék, csupán a kedvező adottságokat, a zöld felületek megfelelő kihasználását szeretnénk elérni. Sajnos sokan feladták a ház körüli kertek művelését, noha korábban szüleik, nagyszüleik életvitelének szerves része volt az udvar” – idézte fel Kovács Szilvia. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >