Velence városába áprilistól ismét fizetős lesz a belépés
Velence városában április 18-tól lesz ismét fizetős a belépés előre megjelölt napokon, a múlt évhez képest némi áremeléssel – jelentette be Simone Venturini, a velencei önkormányzat idegenforgalmi felelőse hétfői sajtótájékoztatóján, hangoztatva, hogy a karnevál idején ingyenes a belépés.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/06/Velence-4-300x169.jpg)
Újra fizetős a belépés
Április 18. és május 4. között minden nap fizetni kell a Velence történelmi városközpontjába való belépésért. Ezt követően fizetős lesz a belépés május, június és július minden hétvégéjén, ami az esetek többségében a pénteket is magába foglalja a szombat és a vasárnap mellett.
Egyelőre összesen ötvennégy napot érint a fizetős beléptetési rendszer, miközben tavaly huszonkilenc napon alkalmazták.
Napi díjat reggel fél kilenc és délután fél öt között kell fizetni. Aki, korábban vagy később érkezik meg a városba, ingyenesen léphet be.
A tarifa emelkedik 2024-hez képest: ha a napidíjat az érkezés előtti negyedik napig kiváltjuk, fejenként öt eurót kell fizetni. Ha a fizetést az érkezés előtti utolsó három napra hagyjuk, a fejenkénti ár tíz euró lesz.
„Velence az elsők között szembesül a tömegturizmus problémájával, ezért vezettük be tavaly a fizetős belépési rendszert. A kísérlet működött, ezért idén növeltük a fizetős napok számát. Célunk nem változott: a turizmus szabályozásával igyekszünk megfékezni az év bizonyos időszakaiban a reggel érkező és este távozó látogatók tömegét, a minőségi szolgáltatások fenntartásával és a város rendkívüli öröksége védelmével”
– hangoztatta Simone Venturini.
Velence idegenforgalmi tanácsosa a Milánóban zajló turisztikai kiállításon és vásáron tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2024-ben a világ 194 országából érkeztek turisták. A látogatók 60 százaléka olasz volt, hat százaléka amerikai, utána pedig németek és franciák következtek.
A tavaly év fizetős napjain, vagyis 29 nap alatt, 440 ezren váltottak belépőjegyet, a város bevétele 2,2 millió euró volt.
A fizetési kötelezettség alól mentességet kapnak a Velencében született vagy a városban élő, tanuló és dolgozó személyek. A díjat a külföldieknek is csak 14 éves kortól kell megfizetni. A belépés ingyenes azoknak is, akik szálláshelyet foglalnak Velencében.
A városba való bejutáshoz minden esetben regisztrálni kell a cda.ve.it portálon azoknak is, akik mentességet élveznek.
A február 14. és március 4. közötti farsangi időszakban a belépés ingyenes. A velencei karnevál idén a Casanova kora címet kapta a híres kalandor és író születésének 300. évfordulója alkalmából.
A Biennálé május 10-én kezdődik, a Velencei Filmfesztivál pedig augusztus 27-én indul.
Simone Venturini a kiemelt programok között említette a La Fenice színház szabadtéri koncertjét, amelyet a Szent Márk téren július 12-én tartanak.
Kapcsolódó cikkeink
Eddig 2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének
Több mint 485 ezren fizettek eddig a belépésért Velence városába,…
Tovább olvasom >Velencében április 25-től bevezetik a fizetős belépést
Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző…
Tovább olvasom >Ingatlan.com: a balatoni és a velencei-tavi nyaralók a legkeresettebbek
A nyaralók piacán továbbra is a balatoni és a velencei-tavi…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >