Vegyes érzelmekkel viszonyulnak a magyarok a humanoid robotokhoz
Januártól 12–14 millió forintos áron már Magyarországon is elérhetők a humanoid robotok. Egy friss nemzetközi kutatás azonban azt mutatja, hogy a magyarok többsége egyelőre szkeptikus a mesterséges intelligenciával (AI, MI) és a robotokkal kapcsolatban.
A felmérés szerint háromnegyedük hallott már a humanoid robottechnikáról, de csak 16%-uk véli úgy, hogy ez pozitív hatással lesz az életükre. Ezzel szemben az AI-hoz való viszonyulás optimistább: több mint 50% szerint az elkövetkező évtizedben ez a technológia lesz a legmeghatározóbb a mindennapokban. Ugyanakkor minden második magyar tart attól, hogy az MI elveheti a munkáját.
A technológia jövőbeli lehetőségeit illetően a magyarok közel fele (49%) el tudja képzelni, hogy MI-vezérelt robotok világcsúcsokat döntenek az Olimpián, és 43% szerint akár Nobel-díjat is nyerhetnek.
Bár a magyarok alapvetően óvatosak az új technológiákkal, 39% használná a mesterséges intelligenciát asszisztensként, például időbeosztás kezelésére vagy házimunkára. AI-orvossal is szívesen konzultálnának (39%), de az AI-ügyvédet is kipróbálnák (27%). MI-tanár segítségével 37% tanulna, míg MI-barátot 16% vállalna. Ugyanakkor saját MI-klónját csak a megkérdezettek 13%-a tudja elképzelni, míg mindössze 8% nyitott arra, hogy MI-szerelmi partnere legyen.
A kutatást a Bosch Tech Compass végezte több mint 11 ezer fő részvételével. Magyarországon ezer 18–69 éves felnőtt vett részt a megkérdezésben.
Kapcsolódó cikkeink
Terápia időpont nélkül, munkaidőben – a kutyabarát iroda nagyon adja
A stresszoldás és a mentális jóllét igen fontos hatással van…
Tovább olvasom >A magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia immár nemcsak ígéret vagy jövőkép, hanem a…
Tovább olvasom >Kvantumtechnológia: már nem csak elmélet – a Bosch kampuszán találkozott a hazai élvonal
A Bosch Budapest Innovációs Kampusz adott otthont annak a szakmai…
Tovább olvasom >További cikkeink
A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >Gondok vannak csoki-fronton
Miközben egyre többet fizetünk a prémium csokoládékért, a kakaótermesztők többsége…
Tovább olvasom >