Végveszélyben a vidéki kisboltok
Nagy bajban vannak a vidéki kisboltok a koronavírus-válság nélkül is, de épp a kijárási korlátozás alatt derült ki, mennyire fontos, hogy ezek az üzletek tovább működjenek, hogy mindenki tudjon vásárolni. A kormány és az érdekvédelmi szervezetek már tárgyalnak arról, hogyan mentsék meg őket.
A fővároson kívül több ezer olyan családi, illetve kis- és közepes vállalkozás működtet élelmiszerboltot a vidéki kereskedelemben, amelyek az évek óta megfigyelt piaci fogyatkozás folyamatában a kedvezőtlen járványhatások miatt most nehezen maradnak talpon, holott fontos szereplői a helyi alapellátási láncnak. Leginkább a kétezer fő alatti lélekszámú településeken jelenthet fennakadást a gyakran egyedüli közösségi találkozóhelyként is szolgáló kisboltok ellehetetlenülése, ezért folyamatosak az egyeztetések az ágazati szereplők és a kereskedelempolitika képviselői között a legsérülékenyebb vállalkozói kör megerősítésének érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet.
„Főként a kétezer főnél alacsonyabb lélekszámú településeken szűntek meg a boltok, illetve fenyegeti őket most ez a veszély. Az ország háromezer-kétszáz településéből kétezer-négyszáznak kétezernél kevesebb az állandó lakosa, ez esetben olyan falvakról is szó van, ahol csak néhány tucatnyian vagy néhány százan élnek. A vidéki élelmiszer-értékesítési láncban mégis fontos szerepet töltenek be ezek az egységek, amelyek franchise hálózatokban vagy teljesen önállóan üzemelnek, és körülbelül másfél millió ember napi élelmiszer-ellátásához járulnak hozzá például Baranya, Somogy, Zala, Vas, Szabolcs-Szatmár, Borsod, Heves, Nógrád, Győr-Moson-Sopron, illetve Veszprém megyékben” – mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Kisebbségi részesedés eladását fontolgatja a Capri-Sun
A svájci központú cégcsoport a hírek szerint több mint 500…
Tovább olvasom >2035-ig évente akár 3,2 százalékponttal növelheti az élelmiszer-inflációt a klímaváltozás
Magyarország mezőgazdaságában jelentős változásokra kell számítani a következő évtizedben a…
Tovább olvasom >Kutatás: kedvezőbb lett a középkorúak anyagi helyzete
Javult a középkorúak anyagi helyzete a K&H biztos jövő kutatás…
Tovább olvasom >