Véget ért a debreceni Farmer Expo
Négy nap alatt több mint 30 ezren keresték fel a debreceni Farmer Expót, amely vasárnap este ért véget az egyetem Böszörményi úti campusán – közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a legnagyobb érdeklődés a szarvasmarha konferenciát kísérte: a Gondolkozzunk együtt a jövőről című tanácskozáson 150 szakember vett részt. A zöldség-gyümölcs tanácskozáson 120 gazdálkodó, a hat és után ismét megrendezett, a nyúltenyésztés hazai helyzetét elemző fórumon pedig 100 tenyésztő vett részt.
A Farmer Expón alakult meg a Kárpáti borzderes szarvasmarha-tartók egyesülete, s a debreceni vásár volt az ősi fajta első jelentős bemutatkozásának a helyszíne is – tette hozzá Vaszkó László.
A vásárigazgató hozzátette: a korábbi éveknél jelentősebb volt az érdeklődés az üzletember találkozók iránt. A magyar, ukrán, román, belorusz találkozókon 75 üzletember vett részt. A kiállítók is elégedettek voltak, számos üzlet jött létre az expó idején, a kézműves élelmiszerek gyártói pedig az összes terméküket eladták a négy nap alatt – összegezte Vaszkó László.
Elmondta azt is, hogy az idén 25 éves a debreceni Farmer Expo, a most befejeződött, sorrendben 26. mezőgazdasági vásárt 1992 szeptemberében rendezte meg először a V-Trade Kiállítások Kft. a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, az akkori agrártudományi egyetem területén.
A helyszín azóta sem változott, a kétezer négyzetméteres kiállítási terület azonban tizenhétezerre nőt, a kiállítók száma pedig 40-ről csaknem 300-ra emelkedett – érzékeltette a változásokat Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >