Véget érhet a csődeljárás a Fornetti Romániánál
A Fornetti Románia rendezte minden tartozását, így javasolni fogja a csődvédelem megszüntetését – jelentette be hétfőn a cég.
A vállalat közleménye szerint a következő nyolc hétben javasolják a csődvédelem alóli kilépést. Az ezt követően várható bírósági ítélet után a vállalat folytatja tevékenységét. A Fornetti Románia szerint az idei év kedvező irányt vetít előre, hiszen arra számítanak, hogy 15 százalékkal nő eladásuk.
Az év első hónapjainak eredményei alapján azt várják, hogy a cég el tudja érni az év elején prognosztizált növekedést. A Fornetti Románia januárban közölte, hogy tavaly először volt nyereséges 2011 óta, a csődvédelmi eljárás kezdetétől.
A tavalyi nyereség becsült értéke 500 ezer euró (158,8 millió forint), az eladások értéke pedig meghaladta a 100 millió lejt (7 milliárd forint). A vállalat tavaly 7 százalékkal, 6700 tonnára növelte eladásait.
A romániai vállalat tulajdonosa, a magyarországi Fornetti Holding Kft. 2011 decemberében jelentette be, hogy a temesvári székhelyű cég csődvédelmi eljárást kezdeményezett az instabil gazdasági környezet, a román belső piac tartós csökkenése és a gazdasági válság hatásai miatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázná eredményét a Waberer’s 2031-re
A kihívások ellenére rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a…
Tovább olvasom >Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >Nyereséget hoztak a receptdobozok a Crispnek Hollandiában
Június óta nyereséges a Crisp Hollandiában, köszönhetően a költségcsökkentési intézkedéseknek és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Auchan: csökkenő bevételek mellett is megsokszorozott nyereség 2024-ben
Látványos nyereségnövekedéssel zárta a 2024-es üzleti évet az Auchan Magyarország:…
Tovább olvasom >Összeolvad az Aldi Nord és az Aldi Süd – Egyesülhet a világ egyik legnagyobb diszkontlánca
Hat évtizednyi különutasság után történelmi jelentőségű lépésre készül az Aldi:…
Tovább olvasom >