Végéhez közeledik az aratás Békés megyében
A kukorica és a napraforgó termésátlaga a vártnál jobb lett, az őszi búzát és a repcét termesztők azonban nagyon kedvezőtlen évet zártak – nyilatkozta hétfőn az MTI-nek a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára.
Barabás Béla elmondta, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a búzatermés az előzetesen remélt mennyiségtől néhol 20 százalékkal is elmaradt, emellett nagy problémát jelent a fuzáriumos szennyezettsége.
A jó minőségű búzát 57-58 ezer forintos tonnánkéti áron vásárolják fel, a gyengén vagy közepesen szennyezettért jelenleg 37-40 ezer forintot adnak. „Jó minőségű búza Békésben elvétve akad” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ilyen árak mellett a gazdáknak veszteséget kell elkönyvelniük.
Hangsúlyozta, a magas toxintartalmú búzát a malomipar nem vásárolta fel, abból élelmiszeripari termék nem készült.
Barabás Béla elmondta, a repcetermés is negatív eredményt hozott, a vetett 25 ezer hektár helyett csak 13 ezerről lehetett terményt betakarítani. Az eddig több mint 200 hektáron repcét termesztő Köröstarcsai Agrár Zrt. fel is hagy e növénykultúra termesztésével – közölte.
Idén 18 ezer hektárt vetettek be a gazdálkodók őszi repcével, ez csaknem 8 ezerrel kevesebb az elmúlt évekhez képest – tette hozzá.
A titkár közölte, napraforgóból és kukoricából a vártnál jobb eredmények születtek, előbbinél hektáronként 3,2 tonna; utóbbiból 7,3 tonna volt a megyei termésátlag. „Hét tonna felett már biztosan van nyereség a jelenlegi, tonnánkénti 40 ezer forintos kukorica átvételi ár mellett” – mondta. A termelési költségek hektáronként jellemzően 200-250 ezer forint között mozognak – jegyezte meg.
(A Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége 70 taggal rendelkezik, akik mintegy 120 ezer hektáron, a megyei mezőgazdasági terület körülbelül egyharmadán gazdálkodnak.)
Békésben 227 ezer tonna napraforgó termést takarítottak be csaknem 71 ezer hektárról. Kukoricából közel 97 ezer hektárról mostanáig csaknem 706 ezer tonnát arattak le, a betakarítás 98 százalékos. A Viharsarokban őszi búzát 105 ezer, árpát 21 ezer, repcét pedig 18 ezer hektáron fognak termeszteni, a gazdák csaknem végeztek a vetéssel, búzából van még hátra 10 ezer 500 hektár – tájékoztatta a megyei agrárgazdasági kamara az MTI-t. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >