Vége a kézfogásnak?
A Business Insider felmérése szerint elképzelhető, hogy a kézfogás, mint szokás örökre eltűnik a koronavírus-járvány hatásaként.
A Business Insider nem reprezentatív felmérést végzett a Survey Monkey közvélemény-kutató céggel együtt ezer amerikai megkérdezésével. A kérdés úgy hangzott, hogy szakértők szerint a kézfogással terjedhetnek a fertőzések, ezért a járvány után is mellőzni kellene ezt a köszöntési formát. Mi a véleménye erről?
- A megkérdezettek 11 százaléka szerint továbbra is ki kellene tartani a kézfogás mint köszöntési mód mellett.
- A válaszadók 36 százaléka nem tudott határozottan állást foglalni ebben a kérdésben.
- A felmérés résztvevőinek 54 százaléka azonban úgy gondolja, hogy az embereknek valamilyen más köszöntési módra kellene váltaniuk a kézfogásról. Ezt követően javaslatokat is tehettek.
A kérdést egyébként az vette fel, hogy Anthony Fauci, az USA veterán járványelhárítási vezetője egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy a társadalomnak el kellene feledkeznie a kézfogásról. Ezt a szokást fel kellene adni, nincs rá szükség. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert ezen az úton számos légúti betegség kórokozója terjed.
És hogy mi jöhet helyette? A Napi azt is megnézte…
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az MNB 6,5%-on tartja az alapkamatot – romlott a növekedési kilátás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőtt a Tesco forgalma a pénzügyi év első felében, javult a közép-európai üzletág értékesítése is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Brutális, váratlan adóemelés: nyílt levélben tiltakozik a miniszternél a nyomdaipar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >