Vegán és vegetáriánus húsalternatívákkal bővíti portfólióját a Nestlé
Magyarországon is elérthető a Nestlé növényi alapú Garden Gourmet termékcsaládja: az ízletes, gyorsfagyasztott húsalternatívák először a háztartáson kívüli szegmensben lesznek elérhetők. A Garden Gourmet termékek hozzájárulnak a megfelelő minőségű és mennyiségű napi fehérjebevitelhez, és változatos főétkezést kínálnak vegánok, vegetáriánusok, illetve akár flexitáriánusok számára is a fenntartható, kiegyenesúlyozott táplálkozás jegyében.
A Nestlé 2017-ben végzett kutatása szerint világszerte a fogyasztók 30%-a törekszik arra, hogy kevesebb húst egyen vagy akár teljesen el is hagyja azt, a járvány kirobbanása óta pedig még tudatosabbak az élelmiszereket, a táplálkozásukat és az egészségüket illetően. A vegán és a vegetáriánus étrend mellett egyre elterjedtebb az úgynevezett flexitáriánus táplálkozás, ami egy-egy növényi alapú főétkezés alkalomszerű beiktatását jelenti. Sokan pedig fenntarthatósági okokból választják a húsmentes életet, hiszen ezzel csökkenthetik környezeti lábnyomukat is.
A Nestlé üzleti filozófiájának középpontjában a tudományos alapokon álló, a fogyasztói étkezési szokásokra, trendekre gyorsan reagáló termékfejlesztés áll, ezért folyamatosan bővíti a növényi alapú élelmiszer- és italkínálatát. Februártól a Nestlé Professional üzletágán keresztül a Mirbeszt cégcsoport értékesítésében már Magyarországon is is elérhető a Garden Gourmet termékcsalád, elérhető a Garden Gourmet termékcsalád, amely fehérjében és rostban gazdag húsalternatívákat kínál a vegán, vegetáriánus, illetve akár flexitáriánus étrendet követők számára is.
A fogyasztók elsősorban hazai éttermekben, szállodákban és közintézményekben találkozhatnak a Nestlé újdonságaival, jelenleg öt olyan terméktípus elérhető, amelyek ízben és állagban a megszokott húsos ételek élményét nyújtják. A Sensational Burger hamburger alakú pogácsa előállítása átlagosan mintegy 80%-kal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint egy átlagos marhahúsos burgeré, a Garden Gourmet márka pedig 2022-re a Nespressóhoz hasonlóan karbonsemlegessé válik. Az illatos, kívül ropogós szezámmaggal megszórt Vegetarian Nuggetsek tökéletes ízélményt nyújtanak, a szójafehérje alapú Fillet Pieces pedig a csirkehús helyettesítésére szolgál, legyen szó grillezésről, sütésről vagy főzésről. A Vegan Balls gyorsfagyasztott golyócskák jól illenek a paradicsomos tésztaételekhez, akárcsak a szójalisztből és búzafehérjéből készült Vegan Mince darálthús-helyettesítő készítmény.
Kapcsolódó cikkeink
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint
A Nestlé immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát,…
Tovább olvasom >Megszűnt a Nespresso kapszulák védelme a Benelux-országokban
A Brüsszeli Fellebbviteli Bíróság döntése értelmében többé nem él a…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >