Védettek a vetési varjak, de jelentős károkat okoznak a gazdálkodóknak
A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban – védekezni nem lehet hatékonyan ellenük, kártérítés pedig nem jár a gazdáknak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte kéri a gazdálkodókat a károk, problémák jelzésére, és kezdeményezni fogja a vonatkozó jogszabályok módosítását.

(Fotó: Pixabay)
A gazdálkodók tapasztalatai szerint az elmúlt években több vármegyében is jelentősen megnőtt a vetési varjú állomány. A varjak a szántóföldeken nagyon nagy károkat okoznak, kiszedik a vetőmagot, megdézsmálják a termést, illetve a településeken is egyre nagyobb számban jelennek meg.
A vetési varjak – európai uniós szabályozás alapján – védett állatok, emiatt legálisan nem lehet hatékonyan védekezni ellenük
Mindemellett kártérítés sem jár az általuk okozott károk után a gazdák részére, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény nem ad erre lehetőséget. A riasztási, gyérítési engedély kérelmezési eljárása hosszadalmas, de a tapasztalatok szerint nem is hoz eredményt, az engedélyezhető riasztási módszerek nem hatásosak, gyérítés pedig csak közérdekből engedélyezhető, a mezőgazdasági kártétel megelőzése ugyanakkor nem minősül annak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) korábban már kezdeményezte a szabályozási környezet módosítását, de az nem járt eredménnyel
Több esetben olyan visszajelzések érkeztek a hatóság, illetve a döntéshozók részéről, hogy nem érkeznek be hozzájuk nagy számban riasztási, gyérítési kérelmek, emiatt meglátásuk szerint a varjak nem okozhatnak jelentős problémát a gazdálkodóknak. Másrészt a védettség uniós szinten került meghatározásra, az állomány nagyságát is uniós szinten vizsgálják, és vannak olyan országok, ahol csökken a varjak száma.
Ebből a szempontból fontos, hogy a kártételekről, azok kiterjedéséről és mértékéről pontosabb adatok álljanak rendelkezésre
A NAK emiatt országos felmérést indít a gazdálkodók körében, vármegyei szervezetei segítségével rögzítve a gazdálkodói jelzéseket a vetési varjak által okozott kártételekről. A kamara ennek mentén egyeztető fórumokat is kíván szervezni a hatóságokkal, célja a jogszabályi környezet gazdabarátabbá alakítása, a jogalkotók felé megalapozott igénnyel jelezni a problémakört.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >