Vásárok Rigától Chicagóig
Mint azt már olvasóink minden évben megszokhatták, idei utolsó számunkban is összegyűjtöttük a következő év legnagyobb szabású, legizgalmasabb, leghasznosabb FMCG-szakvásárait, kiállításait. A teljes naptárat lapunk közepén helyeztük el, az alábbi cikkben a véleményünk szerint legfontosabbakról írunk részletesebben.
Az 1926-ban alapított Grüne Woche egy olyan élelmiszer-ipari, mezőgazdasági és kertészeti nemzetközi kiállítás, ahonnan nem hiányozhatnak a rendezvényen jelen lévő országok szakminiszterei. Az eseményen a részt vevő termelők megismerhetik az iparági trendeket, újdonságokat. Az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet kapnak az organikus mezőgazdasági termékek, a megújuló források,
a vidékfejlesztés, a fair trade elven alapuló termékek. A 78. alkalommal megszervezett esemény partnerországa Hollandia. A rendezvény nagyságát jelzi, hogy 2012-ben 420 ezren látogatták meg.
Nagy-Britannia egyik fontos kiállítását, a The Hospitality Show-t kétévente rendezik meg. A 2013-as kiállítás négy fontos kategóriát fed le: étel és ital, berendezések, belső és technológia.
Az eseményen megszervezik a séfek Salon Culinaire nevű versenyét is. Ám britekhez méltóan a legutóbbi designtrendeket egy külön szekcióban tárgyalják meg.
Az édesszájúak inkább maradjanak otthon, mert a kölni ISM rendezvényen a világ vezető édesség- és kekszgyártói is jelen lesznek.
A szervezők szerint közel 1400 kiállító jön majd el az eseményre, 70 országból.
Az idei partnerország Oroszország. A rendezvényen először jelen lévők számára egy Newcomer sarkot rendeztek be. Az új termékeket egy külön show keretében is bemutatják, és a tavaly először megszervezett és igen népszerűnek bizonyult édességajándék-részleg keretén belül a különböző alkalmakra – karácsony, húsvét stb. – szánt termékek mutatkozhatnak be.
Ha friss zöldségekre, gyümölcsökre és a velük kapcsolatos újdonságokra kíváncsi, netán kereskedelmi partnert keresne, akkor a berlini eseményen a helye. A kiállítást importőrök és exportőrök, termelők, nagy- és kiskereskedők,
a csomagolással, szállítással foglalkozó cégek keresik fel. Az előzetes adatok szerint a 2012-es vásárhoz hasonlóan alakulhat
a látogatók és a kiállítók száma: akkor 83 ország 2533 kiállítójára 127 ország 56 ezernyi látogatója volt kíváncsi.
A Vivaness kiállítással együtt – amely
a természetes személyes kozmetikumok és wellness-szolgáltatások vására – a BioFach az egyik vezető bio-szakvásárrá nőtte ki magát. A több mint 2400 kiállító kétharmada külföldi, és 130 országból érkeznek ide a látogatók. A rendezvényt más kontinensek országaiban – Amerikai Egyesült Államok, Dél-Amerika,
Kína és India – is megtartják.
Technológia nélkül a mai digitális bennszülöttek világában egyetlen áruház sem tudna már lépést tartani a korral. A kereskedelem terén a technológiai újítások a mobil megoldások körül mozognak, és az áruházak hajlandóak technológiai fejlesztésekre költeni – mondják a kiállítás szervezői. Az EuroCIS tavaly látogatói
rekordot döntött: 6400-an voltak kíváncsiak rá. A kiállítók 25 országból érkeztek, 234 cég mutatta be a megoldásait.
A vásár a borokra és
a szeszes italokra szakosodott, ezekre a termékekre rekordszámú látogató volt kíváncsi 2012-ben, több mint 40 ezren mentek el az eseményre.
A kiállítók száma is szépen alakult, 3930-an mutatták be termékeiket, 50 országból. 2013-ban nagyobb számú kiállítóra és látogatóra is számítanak a szervezők, az eseményre előre online már most is meg lehet vásárolni a belépőt.
A román piac fejlődését jól szemlélteti
a Gastropan sütőipari, cukrászati, gasztronómiai és vendéglátási szakkiállítás növekedése is: a korábbi rendezvényeket Marosvásárhelyen tartották, jövőre viszont már az ország fővárosa, Bukarest lesz a helyszíne, három nap helyett pedig négy napig tart. A rendezvényen versenyeket is szerveznek, és megválasztják az Év kenyerét, az Év tortáját és az Év fagylaltját is.
Noha csupán második alkalommal szervezik meg,
a kétévente sorra kerülő portugál rendezvény iránt nagy az érdeklődés. Ez talán annak is köszönhető, hogy egy kiállítás kalapja alatt három rendezvényt tartanak a szervezők: az Alimentaria a termékek kiállítása, legyen az bor, hús, péktermék, ásványvíz, illetve minden általános termék. A Horexpo a konyhafelszerelések rendezvénye, a hotelek dekorációs showja, de automatákkal, a vendéglőkben használatos felszerelésekkel is találkozhatunk, és külön részt szánnak a kávénak és a vele kapcsolatos termékeknek is. A Tecnoalimentaria az ételgyártás, csomagolás stb. technológiai, gyártási oldalát mutatja meg.
A rendezvényt kevesebb résztvevővel Mexikóban is megtartják.
Hiába a sok termék, ha nincs megfelelő csomagolás, belső hirdetés és marketing. Ezeket a tevékenységeket foglalja össze az amerikai GlobalShop, amely a világ legnagyobb éves rendezvénye a kereskedelmi design és vásárlói marketing területén. A kiállítás hat szekcióból áll: áruházi berendezések, termékcsomagolás, áruházdesign és működtetés, digitális áruház, kereskedelmi piactér, kereskedelmi marketingszolgáltatások.
A saját márkák vásárát nemcsak Amszterdamban, hanem tavaly Sanghajban is megszervezték – hiszen mostanra Kínában is egyre több nemzetközi áruházlánc jelenik meg. A kínai rendezvény 2013-as időpontja még nem ismert. A rendezvényre 3800 kiállítót várnak, ezek között 42 nemzeti és régiós pavilon is lesz. A kiállított termékek márkája széles spektrumot fed le, kezdve a fagyasztott termékektől az italokon át egészen a nem étel kategóriáig minden megtalálható. Az eseményre látogatók között az áruházláncok döntéshozói képviseltetik magukat a legnagyobb számban, de ott lesznek a nagykereskedők, importőrök és exportőrök is. A kiállítás érdekessége az „ötlet szupermarket”, ahol egy helyen, berendezett üzletben mutatják be a termékcsomagolási lehetőségeket, újdonságokat.
Lettország egyik legnagyobb kiállításán tavaly Magyarország nemzeti standdal volt jelen, további 12 nemzeti stand és az Európai Bizottság kiállítótere mellett. Az esemény a balti térség legnagyobb élelmiszer-ipari eseménye, 50 ország 589 kiállítójával és 37 ezer látogatóval. A rendezvény egy átfogó esemény, technológiai kiállítás is egyben, csomagolástechnikai újdonságokat is megismerhetünk, ételekkel, italokkal találkozhatunk, de az élelmiszeripar kutatás-fejlesztési oldalát is megmutatják a látogatóknak.
Ha az angolok nem is feltétlen a konyhájukról híresek, kiállításokat finom ételekről tudnak szervezni. A Londonban tartott Speciality Fine Food Fair a finom különlegességekről, delikatesz termékekről – legyen az étel vagy ital – szól. A rendezvényen külön szekciót szentelnek a csokoládénak, a belőle készített különlegességeknek.
Hagyományaihoz híven
a kölni Anuga 2013-ban is tíz különböző vásárt egyesít egy tető alatt. A 2013. évi kiállítás tíz témakörre helyezi a hangsúlyt:
a gourmet termékek és régiós specialitások, arab étel, organikus készítmények, vegetáriánus ételek, egészséges és funkcionális termékek, kóser étel, finger készítmények, áruházak saját márkái, fűszerek, illetve a fair trade elvre építő termékek.
Az Alimentaria szervezői több szakkiállításban is kipróbálták magukat, egyik ilyen a halakat, tenger gyümölcseit felvonultató esemény is, melyet 2013-ban másodjára szerveznek meg.
A rendezvényen többnyire spanyol halászati vállalkozások jelentek meg, a látogatók között pedig a nagy helyi áruházláncok beszerzőinek képviselői voltak.
A szervezők reményei szerint a második alkalommal megszervezett esemény sokkal több érdeklődőt vonz majd.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >