Vasárnapi zárva tartás hatástanulmány nélkül
Közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a Népszabadság pénteken azt írta, hogy 2011-ben az akkori KDNP-s szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatról a minisztériumban készült hatástanulmány.
Az idei vasárnapi boltbezárással kapcsolatos hatástanulmányra a Portfolio.hu kérdezett rá még szerdán, melyre az NGM-től azt a választ kapta (és ezt Rétvári Bence KDNP-s politikus is megerősítette az ATV-n), hogy nem készült ilyen.
A Népszabadság ezt követően számolt be arról, hogy tudomásuk szerint 2011-ben, egy akkori szabad vasárnap kezdeményezéshez az NGM már készített egy hatástanulmányt, mely számos negatív következményre rámutatott. Az akkori becslés szerint a forgalomcsökkentésből adódó áfakiesés és a megszűnő munkahelyek miatt a társadalom egészét terhelő kiadások, továbbá a kieső járulékbevételek összességében 50 milliárd forintos lyukat ütöttek volna a büdzsén. Ezért a kormány úgy döntött, nem támogatható ez a lépés.
Az NGM közleménye cáfolta, hogy 2011-ben elemzés született volna a minisztérium megbízásából. A sajtóban a hatástanulmány kapcsán megjelent negatív hatásokról pedig úgy vélekedtek, hogy ha 2011-ben azok esetleg helytállóak is lehettek, a jelenlegi környezetben már semmiképp sem érvényesek. (portfolio.hu).
.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: jövő héten indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: márciustól magasabb hitelösszeggel és hitelkiváltási lehetőséggel igényelhetik a hazai vállalkozások a fix 3 százalékos kkv-hitelt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Munkaerő: történelmi mélyponton az álláskeresők száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


