Vásárlási élmény és társadalmi felelősségvállalás: Mesterséges intelligencia a szépségiparban
Minden iparágban gőzerővel robognak a mesterséges intelligencia alapú fejlesztések, és e folyamat alól a szépségipar sem kivétel. Nem csupán a fogyasztók szépségápolási termékekkel való interakcióit, de a márkák promóciójának és értékesítésének módját is alapjaiban transzformálta a technológia.
A cikk a Trade magazin 2024/8-9. lapszámában olvasható.
A Snapchat-felhasználók 93%-a érdeklődött már az AR vásárlás során történő használata iránt. A virtuális próba élményétől a személyre szabott bőrápolási ajánlásokig az AI és az AR a lehetőségek tárházát nyitotta meg, soha nem látott fejlődést hozva a szépségápolás területén.
Mint azt Barbara Lavernos, a L’Oréal Csoport kutatásért, innovációért és technológiáért felelős vezérigazgató-helyettese az idén május végén Párizsban megrendezett Viva Tech eseményen kijelentette, „ahhoz, hogy a szépségiparban ma valaki vezető lehessen, vezető szerepet kell betöltenie a szépségápolási technológia terén is”. A szépségipar nagy szereplői minden jel szerint egyöntetűen osztják ezt a nézetet, amikor fejlett diagnosztikával, AR-alapú szépségápolási szolgáltatásokkal, a generatív mesterséges intelligenciára alapuló asszisztensekkel igyekeznek a szépségápolási termékek vásárlóinak vásárlási élményét jobbá, teljesebbé, az iparág jövőjét pedig minél inkább inkluzívvá és felelősebbé tenni.
AI-asszisztensek és virtuális próba
A fogyasztók körében az egyik talán legnagyobb népszerűségnek örvendő újítás az AI- és AR-alapú virtuális próba lehetősége. A Snap Inc. fent is említett felmérésében megkérdezettek az AI-t és AR-t a vásárlás során elsősorban a megfelelő méret/árnyalat/összetevők kiválasztására, a vásárlási folyamat egyszerűsítésére, az online szórakozás és élmény kedvéért, valamint a vásárlást megelőzően a családtagok, barátok véleményezésének kikérésére használnák.
Ezek az eszközök pedig éppen ebben segítenek nekik, nem utolsósorban pedig támogatást nyújtanak a megfelelő bőrápolási rutinok kialakításában.
A Shiseido Beauty AR Navigation alkalmazása a fogyasztók számára könnyen érthető bőrápolási lépéseket közvetít videóval és narrációval, valamint olyan pontozásos kiértékeléssel, amely megmutatja, hogy az adott bőrápolási rutin megfelelő-e.
Az Estée Lauder és a Microsoft Corp. a Microsoft Azure OpenAI generatív AI-képességeit felhasználva fejleszt az Estée Lauder több mint 20 szépségápolási márkája számára megoldásokat, többek között egy az idén újabb piacokon is bevezetésre kerülő hangalapú sminkasszisztenst.
Az AI-alapú L’Oréal Paris Beauty Genius mindenre kiterjedő szépségápolási asszisztense a vállalat hajápolással és -színezéssel, sminkkel, bőrápolással, klinikai vizsgálatokkal és összetevőkkel kapcsolatos saját információi alapján támogatja a fogyasztók döntéseit személyre szabott diagnosztikát követően, miközben több mint 750 termékre vonatkozóan képes az egyedi igényeknek és szükségleteknek megfelelő ajánlást adni.
AI-alapú akadálymentesítés
De az AI-asszisztensek a felelős társadalmi célok megvalósításának eszközeként is beválni látszanak.
A tavalyi év elején az Estée Lauder vezette be hangalapú sminkasszisztensét (VMA). A mesterséges intelligencia által támogatott mobil alkalmazás a gyengénlátó felhasználók számára hivatott segítséget nyújtani az egyszerűbb és magabiztosabb sminkelés támogatásával. A vállalat deklarált célja az eszköz bevezetésével az, hogy a gyengénlátó közösség tagjainak is lehetővé tegye az önkifejezés és az önállóság megélését ezen a hétköznapi rutinon keresztül.
Hasonlóképpen tavaly, a VivaTechen debütált a L’Oréal testi fogyatékossággal élőknek készült eszköze. A technológia a mozgásában korlátozott kezű és karú felhasználóknak kínálja a könnyebb és precíz sminkelés élményét. A kézbe vehető beépített intelligens mozgásvezérlésű és a szépségápolási termékek (például rúzs) számára testre szabható csatlakozókkal rendelkező készülék a mozgástartományt némiképp kiterjeszti, ezzel megoldást kínálva olyan nehézségekre, mint például a csomagolások kibontása.
A bőrelemzésen is túl
Az AI-alapú szépségápolási platformok algoritmusai a felhasználó bőrtípusának, bőrproblémáinak és a környezeti tényezőknek az analizálása révén ad személyre és egyedi igényekre szabott termékajánlásokat.
De említhetjük itt a Sephorát is, amely tavaly jelentette be új bőrdiagnosztikai eszközének bevezetését. A Smart Skin Scan segítségével a kiskereskedőnek lehetősége nyílik az instore élményt testre szabni, és javítani az üzleten belüli ügyfélkezelést, ezzel pedig fokozni a konverziót valamennyi csatornájában.
A L’Oréal idei újdonsága, a L’Oréal Skin Technology egy bionyomtatott bőrtechnológia, amely alapjaiban alakíthatja át a termékek jövőbeli tesztelését. A biológia, a mechanika és az elektronika vívmányainak legjavát egyszerre alkalmazó innovációval a L’Oréal képes még pontosabban modellezni az emberi bőr komplexitását, beleértve olyan bőrállapotokat is, mint az ekcéma, a pattanások, valamint a barnulás és a gyógyulás képessége. Ez lehetőséget ad a kozmetikai ipar tesztelési szabványainak javítására, az állatkísérletek tesztelésből való kiiktatására, de az egészségügy is nyerhet vele. Az Oregoni Egyetemmel a szövettervezés területén elért eredményeknek köszönhetően például a vállalat immár képes égési sérültek és bőrbetegségben szenvedők számára személyre szabni a bőrátültetést (más néven bőrgraft).
Forradalmasítja a hajápolást
A svájci Marionnaud és a Revieve szoftvercég közös alkalmazása, a Hair Care Advisor egyetlen interaktív élményben integrálja a Revieve saját fejlesztésű mobil szelfi hajdiagnosztikai technológiáját, a felhasználói inputokat és az AI-alapú személyre szabott ajánlásokat a felhasználók jóllétét és önmagukkal való törődését támogatva.
A L’Oréal mesterséges intelligencia alapú hajszínelemző készüléke, a L’Oréal Professionnel My Hair [iD] Hair Reader a haj egészségének elemzésére és a hajszín bemérésére ultraprecíz optikát használ. Az eszköz vizsgálja a természetes színt, az őszülés százalékos arányát, a hajszálak átmérőjét és sűrűségét. A vállalat házon belüli színszakértőinek több mint 10 ezer képével „tanított” algoritmussal működő technológia segítségével a vásárlók minden egyes fodrászszalon-látogatáskor pontosan ugyanazt a színt kaphatják.
A többcsatornás kommunikációt is segíti
A fogyasztói döntéstámogatáson túl az AI a fogyasztókkal való márkakommunikációt is elkezdte átformálni.
Az Estée Lauder Companies és a Microsoft Corp. 2017-ben kezdődött globális stratégiai együttműködése folytatásaként létrehozott AI innovációs laboratórium egyik célja a társadalmi trendekre és fogyasztói igényekre való gyorsabb reagálás a gyakorlatban is. A felek által kreált belső generatív AI-chatbot fejlett társalgási AI-technológiát használ az Estée Lauder saját termékadatbázisának hatékonyabb kiaknázására annak érdekében, hogy a marketingkampányok lokalizációja releváns módon történhessen.
A L’Oréal házon belüli GenAI Beauty Content Labje, a CREAITECH egyfajta biztonságos teret biztosít a GenAI-alapú kísérletezéshez. Így lehetővé teszi, hogy a vállalat 37 szépségápolási márkája vonatkozásában megfelelően illeszkedő és lokalizált tartalmakat hozzon létre, illetve ezzel párhuzamosan marketingszakemberei számára biztosítsa a kreatív technológiákkal kapcsolatos továbbképzést. A vállalatcsoport e téren sem bíz semmit a véletlenre, hiszen vezető tartalomkészítőkkel és a Metával lépett partnerségre. //
Kapcsolódó cikkeink
Válságállóság az AI és ESG segítségével – KPMG CEO Outlook 2024
A hosszú távú válságállóság megteremtése kulcsfontosságú a siker szempontjából, nem…
Tovább olvasom >A magyarok háromnegyede jól ismeri az AI-t – derült ki az Ipsos globális felméréséből
Az Ipsos 2024-es AI Monitor jelentése átfogó képet nyújt arról,…
Tovább olvasom >Megtérül a fenntarthatóság
Az EY 2024-es Fenntartható Érték Tanulmánya szerint a fenntarthatósági beruházások…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >