Vásárcsarnok épül a gyulai piacon
Vásárcsarnok épül a gyulai piacon 48 millió forintból. Az önkormányzat sikeresen pályázott a Vidékfejlesztési Minisztérium tanyafejlesztési program keretére, és a költségek kilencven százalékára nyert támogatást – jelentette be Görgényi Ernő polgármester vasárnap sajtótájékoztatón a beruházás helyszínén.
A fideszes politikus az MTI-nek elmondta: kivitelezés 2014. februárban kezdődik és várhatóan április végén fejeződik be. A gyulai önkormányzat kiemelten foglalkozik a helyi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelőkkel, a mezőgazdaság a turizmus mellett a város egyik meghatározó ágazata, sok embernek nyújt megélhetést Gyulán és térségében. Az önkormányzat egyik kiemelt programja segíti a helyi kis- és a közepes termelők jó minőségű termékeinek piacra jutását, a gyulai zöldségek, gyümölcsök, tej- és hústermékek értékesítési feltételeinek javítását.
Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: csarnoka eddig nem volt a gyulai piacnak, az új épületben a helyi termékek folyamatos értékesítésére nyílik lehetőség korszerű feltételek között egész évben. Hozzátette: a történelmi hangulatú piac a belvárosban fontos közösségi tér, Gyula egyik büszkesége, ahová a turisták is szívesen látogatnak helyi termékeket vásárolni.
A képviselő elmondta: az új csarnok hasznos alapterülete 485 négyzetméter, az épület akadálymentes. A csarnokban hatvan elárusítóasztalt lehet elhelyezni. A kültéri piacot felújították, a beruházást júliusban adták át. Az önkormányzat 24 millió forintot költött a kültéri infrastruktúra fejlesztésére. Erre a beruházásra az önkormányzat 13,5 millió forint támogatást nyert a tanyafejlesztési programból – mondta Kovács József. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >