Vártnál jobban javult az ifo májusi német üzleti hangulatindexe
A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete kedden azt közölte, hogy felmérése szerint az üzleti hangulatindex májusban 99,2 pontra emelkedett az előző havi 96,6 pontról. Szakértők kevésbé javuló mutatóra, 98,2 pontra számítottak.
Az üzleti hangulat annak köszönhetően javult, hogy a felmérésbe bevont üzleti szereplők jobbnak ítélték meg aktuális helyzetüket mint az előző hónapban és az elkövetkező hat hónappal kapcsolatban is derűlátóbbak voltak, úgy vélték, hogy lecsengőben a pandémia harmadik hulláma és a megszorítások enyhítésével felpörög a gazdaság.
Az index alkotóelemei közül az aktuális helyzet megítélését számszerűsítő mutató értéke 95,7 pontra emelkedett az április 94,2 pontról, a hat hónapra előre tekintő kilátások megítélését számszerűsítő érték pedig 99,2 pontról 102,9 pontra javult. Mindkét részmutató jobb lett a vártnál, a kilátásokra 101,4 pontot, az aktuális helyzetre 95,5 pontot vártak az elemzők.
Az ifo német üzleti hangulatindexe tavaly januárban 96,0 ponton kezdte az évet, majd a koronavírus-válság miatt április-májusban érte el mélypontját 74,2 és 79,7 ponton. Onnan szeptemberig folyamatosan emelkedett, majd az év végén a második fertőzési hullám miatt újból életbe léptetett korlátozások következtében ismét csökkent, de a tavaszihoz képest már csak elenyésző mértékben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Javult a németországi üzleti hangulat augusztusban az ifo felmérése szerint
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem javult februárban az üzleti hangulat Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Baljós jelek a német gazdaság egén: leépítések a szupermarketláncoknál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont az online vásárlás során
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Negyven új üzletet nyithat májusig a Tedi Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Beszáll PepsiCo a „dirty soda” őrületbe – jön a Dirty Mountain Dew Cream Soda
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >