Varga Mihály: júniusban már kissé élénkült a gazdaság, de a féléves GDP 5 százalékkal csökkenhet
Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedévi GDP így is 10 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, a második fél évben pedig 5 százalékkal zsugorodhat, meghaladva a korábban várt, ma már optimistának tűnő 3 százalékos jóslatot – közölte a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Varga Mihály azt mondta, hogy a legnagyobb éves visszaesést áprilisban mérték, akkor 20 százalékos volt a csökkenés. Májusban lassult a gazdaság visszaesése, a hónap végén pedig megfordult a trend, és júniusban már az enyhe élénkülés jelei is mutatkoztak.
A miniszter beszélt arról is, hogy idén a GDP arányában 1 százalékos, 488 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számoltak, de a fél év végére már 3,8-4 százalékos, több mint 1800 milliárd forintos hiány alakult ki.
A koronavírus-járvány elleni védekezési alapra mintegy 600 milliárd, a gazdaság védelmi alapra több mint 1100 milliárd forintot különítettek el, ezek határozták meg az első fél évet – tette hozzá.
Év végére még magasabb lehet a hiány, mert a gazdaság újraindítása további forrásokat igényel, és a járvány második hullámára is lehet számítani – fejtette ki.
Varga Mihály ismét hangsúlyozta, hogy a járvány jó gazdasági helyzetben érte az országot, ezt mutatja a tavalyi 5 százalékos és az idei első negyedévi több mint 2 százalékos gazdasági növekedés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A vállalkozások növekedéséhez elengedhetetlen a hitelállományuk bővülése
A vállalkozások növekedéséhez elengedhetetlen a hitelállományuk bővülése – hangsúlyozta Lukács…
Tovább olvasom >EU-prognózis: mérsékelt növekedés várható a globális gazdasági bizonytalanság ellenére
A fokozott globális politikai bizonytalanság és a kereskedelmi feszültségek ellenére…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >