Varga Mihály: a negyedik hullám nem húzza le a gazdaságot
A járvány 4. hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján Budapesten kedden.

A járvány negyedik hulláma nem fenyegeti komolyabban a gazdaság növekedést
Kiemelte: a kormány szándéka, hogy a deficit visszatérjen a korábbi, 3 százalék alatti tartományba. A fokozatosság ugyanakkor nagyon fontos, hogy „ne indítsunk el újabb recessziós hullámot” – húzta alá.
A monetáris politika lépései „megalapozottak és időszerűek” voltak, a magyar gazdaságban az inflációs környezet 2020 előtt sem volt kifejezetten alacsony, és erre a járvány még „rátett egy lapáttal” – jegyezte meg a pénzügyminiszter. Az inflációt az újranyitással együtt járó keresleti elindulás, az energiaárak világpiaci emelkedése és a konténerhiány fűti – tette hozzá.
Varga Mihály szerint a monetáris politikának és fiskális politikának együtt kell dolgoznia, hogy az infláció a 3 százalékos tartományba visszatérjen. A kormány arra számít, hogy a drágulás mértéke 2022 elejétől csökkenésnek indul, 2022 nyarára normalizálódik a helyzet, az év végére pedig elérhető a cél.
Magyarország felminősítéséről szólva a tárcavezető megemlítette, hogy az elmúlt másfél évben ritkaságnak számított egy ország adósbesorolásának javítása. A Moody’s azzal indokolta lépését, hogy a gazdasági helyreállás igen gyors volt, továbbá az államadósság radikális csökkenése várható – idézte fel.
A kormány elkötelezett szándéka, hogy idén már kismértékben ugyan, de csökkenjen az adósságmutató, amely a gazdaságvédelmi intézkedések miatt a GDP 80 százalékára ugrott fel – jegyezte meg a pénzügyminiszter. Összehasonlításképpen azt is elmondta, hogy az európai uniós átlag a GDP 100 százaléka felett áll.
Az uniós viták az Európai Bizottsággal idén év végéig várhatóan kifutnak, és az ország hozzáférhet a helyreállítási program forrásaihoz – mutatott rá Varga Mihály azt is hozzátéve, hogy ezek a viták „politikailag motiváltak”. Emlékeztetett arra: korábban is látható volt, hogy a tárgyalások elhúzódnak, így az állam „jó időben”, szeptember elején 4,5 milliárd euró finanszírozást szerzett a piacról, így a beruházási programokat el tudta indítani. Az utóbbi tíz év munkája nem volt hiábavaló, az államadósság devizaarányának csökkentése nagyobb mozgásteret teremtett az országnak a járvány okozta válság kezelésében – fűzte hozzá.
A külső környezetet a közeljövőben a jelek szerint a folyamatos romlás jellemzi majd, a Fed várhatóan elindul a sokak által várt monetáris szigorítási pályán és az EKB is követi majd, az energia és a szállítás költségei magas szinten maradnak, a fizetési mérleg romlását okozzák, továbbá számolni kell a kínai ingatlanpiaci hatással és a kereskedelmi háborúk következményeivel is – ecsetelte a miniszter. Ettől függetlenül a magyar gazdaság visszatér arra a növekedési pályára, amelyen 2019 előtt járt, csak kicsit más szerkezetben – összegezte a miniszter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >