Varga Mihály: a második negyedévben 12-14 százalékkal nőhet a gazdaság
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
Kiemelte: a magyar válságkezelés európai uniós összevetésben biztató eredményeket hozott. Miközben az első negyedévben a gazdaság Magyarországon 1,9 százalékkal növekedett, az uniós átlag 0,4 százalékos visszaesést mutat, az eurózóna országai pedig 0,6 százalékkal zsugorodtak – jegyezte meg.
Varga Mihály szerint a következő hónapokban a gazdaságok teljesítményét nagymértékben befolyásolni fogja az átoltottság szintje. „Ebben uniós mezőnyben Magyarország szintén nem áll rosszul, helyes volt a kormány azon döntése, hogy nem csak az uniós vakcinabeszerzésre támaszkodott” – jegyezte meg.
A pénzügyminiszter a 2020-as intézkedésekről beszélve megjegyezte: helyesnek bizonyult az a stratégia, hogy a versenyképesség javítására helyezték a hangsúlyt. Magyarország 27 százalékos beruházási rátája uniós szinten dobogósnak számít – húzta alá.
A tárcavezető előadásában többször utalt arra, hogy a korábbi innovatív fejlesztéseknek – gazdaságfehérítő intézkedések, például online kasszák – köszönhetően a minisztérium napi szinten rálát a gazdaságra, egy indexen keresztül hetente elemzik a folyamatokat. Ebből az látszik, hogy a kiskereskedelem forgalma április-májusban „erős lendületet produkált”, továbbá a vendéglátás forgalma is kezd a 2019-es állapothoz visszazárkózni – emelte ki.
Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetés-tervezetben 2300 milliárd forintot, a GDP 13 százalékát kitevő összeget csoportosít a kormány a gazdaság újraindítására. Továbbá rámutatott arra: a gazdasági támogatások terén el kell mozdulni a célzott segítség irányába, főleg azon ágazatok támogatására van szükség, amelyek lassabban tudnak visszatérni a növekedéshez.
A pénzügyi tárca vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar hiány- és adósságmutató európai viszonylatban nem lóg ki a sorból. Aláhúzta: a 2008-as válság tanulsága az volt, hogy túl gyorsan nem célszerű visszazárni a költségvetési ösztönzőket, ez ugyanis a növekedést visszafogja és munkahelyek megszűnését eredményezi. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >GDP-növekedésre várva: bizonytalan helyzetben talpra álló magyar gazdaság
2025 második felére várható, hogy a magyar gazdaság növekedése erőteljesebben…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >