Várakozáson felül javult a németországi fogyasztói hangulat
Várakozáson felüli mértékben javult a GfK gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe. A felmérés kimutatása szerint a fogyasztók javulásra számítanak mind a konjunkturális környezet, mind pedig jövedelmük alakulásában, valamint kiadási hajlandóságuk is erősödött.
A GfK fogyasztói hangulatindexe a februárban végzett felmérésben márciusra vonatkozóan 2,6 ponttal mínusz 12,9 pontra javult a nyolc hónapja legalacsonyabb februári mínusz 15,5 pontról. A piac kisebb mértékű javulásra számított, mínusz 14,3 pontot várt márciusra vonatkozóan.
A hangulatindex a tavaly áprilisi felmérésben érte el mélypontját, amikor a májusra vonatkozóan kiadott érték mínusz 23,1 pontra zuhant az előző havi 2,7 pontról. Az index ezt követően az augusztusi mínusz 0,2 pontig lendületesen emelkedett, majd a februári mínusz 15,5 pontig folyamatosan romlott.
„A fogyasztók láthatóan kezdenek magukhoz térni a korlátozások december közepi szigorítása által okozott sokkból. A fertőzések számának legutóbbi csökkenése és az oltások megkezdése felkeltette a korlátozások mihamarabbi feloldásába vetett reményeket” – kommentálta a felmérés megállapításait Rolf Bürkl, a GfK fogyasztási szakértője.
A fogyasztók jövedelmi várakozásai 9,4 ponttal javultak, de az elért 6,5 pontos szint így is elmarad az egy évvel korábbi 41,2 ponttól. A konjunkturális várakozások 6,7 ponttal 8,0 pontra emelkedtek, meghaladva az egy évvel korábbi 1,2 pontos szintet. A költekezési hajlandóság 7,4 pontra emelkedett az előző havi nulla pontról, de messze elmarad az egy évvel korábbi 53,6 ponttól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Biolanddal együttműködve bővíti bio kínálatát a REWE
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minőségvezérelt újrapozicionálás az Aldi Südnél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Telemedicina szolgáltatást tesztel a Kaufland Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöldhitelezés: lendületben a fenntartható finanszírozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
