Van okunk bizakodni

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 02. 05:31

– Az újautó-piacon a céges flottákhoz szereznek be jellemzően autókat, de míg eddig az arány 75-25 százalékos megoszlást mutatott a céges és magánvásárlások tekintetében, tavaly 70-30 százalékra tolódott el ez az arány – ismerteti Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója. Szerinte a magánautók és a haszongépjárművek vásárlása tekintetében látszik, hogy megindult a növekedés, ez mindenképp bizakodásra ad okot.

 Pesti Tímea igazgató LeasePlan Hungária


Pesti Tímea
igazgató
LeasePlan Hungária

A flottafinanszírozás 2013-ban az újonnan kötött szerződések száma tekintetében 14 százalékkal, a finanszírozott összeg 17 százalékkal csökkent. Egyébként minden 6. hazai új autó és ezen belül minden 5. céges autó flottafinanszírozással kel el. A hitellel történő finanszírozás elenyésző, és csökken. A saját vásárlás még dominál a magyar piacon.

Pesti Tímea szerint azok a cégek, akik ezt a konstrukciót választják, jelentős pénzügyi előnyöktől esnek el, a lízingcégekre áthárítható kockázatokról nem is beszélve. Az operatív lízing, amely egy tőkét nem igénylő bérleti konstrukció teljes körű flottakezelés mellett, 10-15 százalékot fed le a céges gépjárműparkokból hazánkban.

A kereskedelmi igazgató szerint az autók átlagos futamideje, a csereidőszak nőtt az elmúlt egy évben. Ezt azzal magyarázza, hogy tavaly különböző iparági szabályzások (mint például a dohányipari disztribúció) és adózási változások újabb negatív hullámot eredményeztek a piacon. Nagyon sok szektorban komoly szervezeti átalakulások, leépítések, új flottapolitikák léptek életbe, ez pedig komoly flottaméret-csökkenésekkel is együtt járt. Emellett az ismét bizonytalanná vált környezetben sokan a 2010–11-es években tapasztaltak szerint szerződést hosszabbítottak, ezzel is csökkentve költségeiket, illetve halasztották a következő hosszú távú beruházásokkal kapcsolatos döntésüket.

Pesti Tímea azonban úgy látja, hogy a haszongépjárművekre is igénybe vehető kedvezményes Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelkonstrukciónak köszönhetően 2013 nyara óta folyamatosan nő a kishaszon-gépjárművek piaca; az MNB a lízinget is bevonta a Növekedési Hitelprogramba. Így idén is tud növekedni a lízingcégek által finanszírozott összeg.

A kereskedelmi igazgató szerint az operatív lízing továbbra is kedvelt konstrukció a vállalatok számára. Főleg azóta, hogy az új Polgári törvénykönyv nagy kavarodást eredményezett a pénzügyi lízing szabályzása tekintetében a nem túl egyértelmű és nem túl precíz fogalmi meghatározásaival, valamint a hitelbiztosítéki nyilvántartást illetően.

Kapcsolódó cikkeink