Van igény a feldolgozott magyar élelmiszeripari termékekre
Van igény a feldolgozott magyar élelmiszeripari termékekre bel- és külföldön egyaránt – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hírfolyamában.
Kis Miklós Zsolt hozzátette: ezeknek az igényeknek a kielégítését szolgálja, hogy február közepétől lehet pályázni az élelmiszeripari fejlesztéseket támogató, 151 milliárd forint keretösszegű kiírásra.
Jelezte: a pályázati kiírás komplex, mert nemcsak sokan pályázhatnak a keretösszegre, hanem sokféle tevékenységet is támogat a forrás. Így technológiai eszközök, gépek, berendezését, de adott esetben annak az épületnek a létrehozását is, amelyben elhelyezhetők a gépek.
Tájékoztatása szerint maximum 500 millió forintot nyerhet el egy-egy pályázó, de néhány tízmillió forint is elnyerhető. Lehetőség van arra is, hogy a pályázók konzorciumot alakítsanak, így az elnyerhető összeg akár 1,5 milliárd forint is lehet.
Az államtitkár kitért arra, hogy a nem mezőgazdasági termeléssel foglalkozó mikro- és kisvállalkozások szintén hozzájuthatnak a pályázati forrásokhoz, de csak korlátozott mértékben, mert az elsődleges cél az, hogy főként termelői tulajdonú feldolgozási formák valósuljanak meg a pályázatok segítségével. A támogatás mértéke az egész országban 50 százalékos mértékű lesz, kivéve a közép-magyarországi régiót, ahol csak 40 százalékos lehet a támogatás-intenzitás – tette hozzá.
Az államtitkár arra számít, hogy a pályázat hosszabb ideig nyitva lesz, mivel a pályázat elkészítése komplex munkát igényel majd. A pályázatok szakmai megvalósíthatóságát komolyan elemzik majd a bírálók – hívta fel a figyelmet Kis Miklós Zsolt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hazai termékek elismerését segíti a minőségrendszerekhez történő csatlakozás
A vásárlók bizalmának növelésén túl piaci előnyökkel is jár a…
Tovább olvasom >Folyamatosak a pályázati döntések a jelenlegi agrártámogatási ciklusban
A jelenlegi agrártámogatási ciklusban folyamatosak a pályázati döntések – mondta…
Tovább olvasom >K&H:egyre több hazai kkv keresi az EU-s pályázati lehetőségeket
Újra fellángolt a pályázási kedv a hazai kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >