Vámmentessé válik a japán piac Európa előtt
Japán a világ legnagyobb sertéshúsimportőre, piacán az amerikaiak is erősen érdekeltek. Európa a most véglegesített gazdasági partnerségi megállapodásnak köszönhetően végleg lenyomhatja vetélytársát a szigetország húspiacán – írja az agrarszektor.hu.
Tavaly decemberben lezárultak a Japán és az Európai Unió közötti gazdasági parnertségi tárgyalások. A megállapodás értelmében fokozatosan eltörlik vagy erőteljesen csökkentik az Európa számára fontos mezőgazdasági termékeket terhelő vámokat. Ilyen például a sertéshús, amelyik Európa legfontosabb élelmiszeripari exportcikke Japánba, ennek piacán éles versenyt folytat az Amerikai Egyesült Államokkal.
A legfontosabb élelmiszer
Japán GDP-jét tekintve a világ harmadik legerősebb gazdasága, de földrajzi adottságai miatt a mezőgazdaság mindössze a nemzeti össztermék 1,1 százalékát teszi ki. Lakosainak száma 126 millió, a mezőgazdaságban 2,9 százalékuk dolgozik, erősen elöregedő korösszetétellel. A birtokok kisméretűek, a domborzat által erősen szabdaltak, a gazdálkodás hatékonyabbá tételére így alig van mód. A helyben termelt élelmiszerek ezért jóval drágábbak a külföldi árunál. Tavaly 53 milliárd dollár értékben voltak kénytelenek mezőgazdasági termékeket importálni, és ennek csaknem egytizedét (5,2 milliárd dollár) a sertéshús tette ki. Japán ugyanis a világ legnagyobb sertéshúsimportőre. A kiskereskedelmében forgalmazott húsmennyiség csaknem felét a disznóhús teszi ki, mivel a helyi vásárlók fokozatosan elfordulnak a halételektől a „nehezebb” fehérjeforrások felé.
Verseny Amerikával
Az USA a japán élemiszerpiac 25 százalékát fedi le termékeivel, míg az EU a 13 százalékát. Amerikából elsősorban kukorica, marhahús, disznóhús, szójabab és búza érkezik a szigetországba. Az igazán nagy harc az Európai Unióval a sertéshús piacán bontakozott ki a két exportőr között. Az elmúlt 5 évben a két ország által kiszállított sertéshús értéke a következőképpen alkault:
Az USA egy évtizedes hegemóniája már tavaly megtört a japán sertséhúspiacon. Az USDA azonban rámutat, hogy a friss hústermékek piacán továbbra is Amerika vezet, míg Európa a fagyasztott hús piacát uralja. A megállapodásnak köszönhetően azonban az Európából érkező agrártermékeket terhelő vámok 11 év alatt 90 százalékban leépülnek. Így vélhetően bővülni fog a feldolgozott és az alapfűszerezett uniós termékek mennyisége is. Utóbbit jelenleg 20 százalékos vám terheli, amit 5 év alatt teljesen lebontanak. A kolbászféléségek mostani 10 százalékos tarifájával ugyanez történik 5 év leforgása alatt, míg a sonka 8 százalékos tétele 2,2-re mérséklődik. A 2019-ben érvénybe lőpő egyezmény 11 évre szólóan mennyiségi garanciát is ad az unióból érkező sertéshús átvételére.
Az USA-ból érkező szállítmányok tehát versenyhátrányba kerülnek a szigetország piacán. Miután az amerikai sertéselőállítók jövedelme 20 százalékban az exportlehetőségektől függ, nem csoda, ha bánkódnak a kialakult helyzet miatt. Eközben az uniós vállalkozások megszabadulnak az évente mintegy 1 milliárd euróra tehető vámtól. Vajon szó nélkül beletörődik ebbe Amerika? (agrarszektor.hu, Gönczi Krisztina)
Kapcsolódó cikkeink
Árat emel Japánban a Suntory októbertől
A japán italóriás Suntory 2025. október 1-jétől áremelést hajt végre…
Tovább olvasom >Élelmiszer-kereskedelem 2025 elején: nőtt az uniós import, csökkent a kereskedelmi többlet
2025 januárjában az Európai Unió agrár-élelmiszeripari kereskedelme vegyes képet mutatott:…
Tovább olvasom >A kormány kompenzációval segíti a sertéstartó gazdákat
Az Employer Branding ma már nem csupán HR-eszköz, hanem stratégiai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >