Vámháború: Európa előbb lépett, a Magyar Posta kivárt
Miközben Európa-szerte sorra függesztik fel az Egyesült Államokba tartó küldemények felvételét, a Magyar Postánál kedden kora délután még lehetőség volt csomagfeladásra – írja a G7. Ez azért különleges, mert a legtöbb ország már napokkal korábban leállította a szolgáltatást az amerikai vámrendszer változása miatt.
Korábban a 800 dollárnál kisebb értékű csomagokat vámmentesen lehetett az USA-ba küldeni, Donald Trump döntése alapján azonban augusztus 29-től minden beérkező küldeményt vámolnak, a származási országra érvényes tarifák szerint. Bár a 100 dollár alatti értékű levelek és csomagok továbbra is elvileg vámmentesek maradnak, a szabály gyakorlati alkalmazása bizonytalan, ezért a legtöbb posta a kisebb küldemények továbbítását is felfüggesztette.
A PostEurop szakmai szervezet szerint kedd délelőttre már 20 európai ország postavállalata leállította az USA-ba tartó küldemények felvételét, több Európán kívüli ország mellett. A Magyar Posta ügyfélszolgálata ugyanakkor lapértesülések szerint megerősítette: tisztában vannak a pénteki határidővel, és egyelőre még fogadnak csomagokat. Hivatalos állásfoglalást azonban a cég nem adott.
Az amerikai vámhivatal adatai szerint 2024-ben 1,36 milliárd darab, 800 dollár alatti értékű csomag érkezett az USA-ba, összesen 64,6 milliárd dollár értékben. A vámmentesség különösen a kínai online óriásoknak, például a Temunak és a Sheinnek kedvezett, amelyek kis tételekben is olcsón tudtak árut exportálni. Már májusban megszűnt a kedvezmény Kína és Hongkong esetében, most azonban globálisan is kiterjesztik a szigorítást.
A postai csomagküldés akkor indulhat újra, ha tisztázódik, milyen mértékű pluszköltséget jelent a vámteher, és hogyan alkalmazzák az új szabályokat az Egyesült Államokban. Elemzők szerint az újraindulás várhatóan jóval magasabb díjak mellett történik majd, vagyis a többletterhet a feladóknak kell megfizetniük.
Kapcsolódó cikkeink
Hatékonysággal igyekszik elodázni az áremelést a Foxpost
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden negyedik csomag külföldről érkezik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lassul a Shein európai növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Limitált csomagolással ünnepli 150. születésnapját a katalán Estrella Damm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vetőmag Szövetség: elindult a kiskerti vetőmagok beszerzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

