Változó helyzetben a hazai gyógyszertárak
A magyarországi gyógyszertárak helyzete komoly figyelmet érdemel, hiszen az elmúlt években számos változás érintette az ágazatot. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) 2024-es jelentése szerint az előző év végén hat év után először ismét növekedett a gyógyszertárak száma, meghaladva a 2900-at. A fókuszban azonban továbbra is az ágazati bizonytalanságok állnak, amelyek az ellátás biztonságát veszélyeztethetik – mutat rá az Index cikke.

Aggódik a szakma
A legfrissebb adatok szerint a főleg kistelepüléseken működő fiókgyógyszertárak száma jelentősen, 35-tel (5%-kal) nőtt, így több ezer ember számára vált helyben elérhetővé a gyógyszerellátás. Ugyanakkor a közforgalmú gyógyszertárak száma héttel csökkent, ami a városokban és nagyobb településeken okozhat kihívásokat.
Forgalmi adatok és gazdasági kihívások
A patikák forgalma minden kategóriában növekedett:
- A vényköteles termékek 9%-kal,
- Az OTC-termékek 7%-kal,
- Az egyéb termékek 6%-kal.
A dobozszámok tekintetében azonban vegyesebb a kép: az OTC-termékek értékesítése 2%-kal csökkent, míg a vényköteleseknél ugyanilyen arányú emelkedést regisztráltak. A HGYSZ előrejelzése szerint 2025-ben az inflációt meghaladó forgalomnövekedés várható, amit főként a támogatott vényköteles termékek fogalmanövekedése generál.
Kérdőjeles kormányzati lépések
Több kormányzati terv is bizonytalanságot kelt az ágazatban. Ilyen az
- Intézeti gyógyszertárak kiszervezése, amely jelentős versenyelőnyt biztosíthat az állami patikáknak a magánpatikákkal szemben.
- Személyre Szabott Gyógyszerellátási Központ bevezetése, amely az elmaradott térségekben segíthet, de a helyi patikák bevételeit csökkentheti.
- Gyógyszerautomaták használatának tervezett bővítése, amely segíthetné az éjszakai és hétvégi kiszolgálást, de nem helyettesítheti a szakmai tanácsadást.
- Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pilotprojekt, amely egyelőre csak kísérleti stádiumban van, de az ágazati szereplők szerint hosszútávon átalakíthatja a rendszert.
Munkaerőhiány és szabályozási kérdések
A gyógyszertárak számának növekedése ellenére komoly munkaerőhiány tapasztalható az ágazatban. Egy felmérés szerint a patikák 39%-a küzd munkaerőhiánnyal, és 40%-uk nem talált megfelelő megoldást a problémára. A szakmai szervezetek szerint szükséges lenne a szakasszisztensi képzés rugalmasabbá tétele, hogy a fiatalok könnyebben beléphessenek a munkaerőpiacra.
A HGYSZ szerint szükség lenne a támogatott gyógyszerek árképzésének áttekintésére, valamint a gyógyszertári ügyeleti rendszer modernizálására. Emellett javasolják a gyógyszertári vakcináció bevezetését és a vényírási jogkör kibővítését, ami javítaná a patikák szerepét az egészségügyben.
Kapcsolódó cikkeink
Zsigó Róbert: olcsóbbak lesznek a gyógyszerek
Olcsóbbak lesznek a gyógyszerek – közölte a Kulturális és Innovációs…
Tovább olvasom >Walmart megnyitotta eddigi legnagyobb vényfeldolgozó központját
Újabb lépést tett a Walmart gyógyszertári szolgáltatásainak fejlesztése terén: megnyitotta…
Tovább olvasom >Nem a patikákon múlik – önkéntes árkorlátot kérne a kormány a gyógyszerpiaci szereplőktől
A kormány a nem támogatott gyógyszerek árának letörését tűzte ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >