Változik a számviteli törvény
A számviteli törvény 2016. január 1-jétől életbe lépő új szabályai közül az egyik legfontosabb, hogy a negatív eredménytartalékkal rendelkező cégek nem tudnak majd osztalékot fizetni 2016 adózott eredményéből.
– A vállalkozásoknak ezután negatív eredménytartalék esetén nem lesz lehetőségük osztalékfizetésre, csak akkor, ha a pozitív adózott eredmény összege meghaladja a negatív eredménytartalék értékét – mondta Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, könyvvizsgáló.
A jövő év elején életbe lépő változások a kis- és középvállalkozásokat, a Magyarországon tevékenykedő cégek 90%-át mindenképpen pozitívan érintik, hiszen az értékhatár-módosítások következtében csökkennek majd az adminisztrációs terheik. A nagyvállalatok számára ugyan pluszadminisztrációs kötelezettségek jelennek meg, de ezzel párhuzamosan javulni fog az átláthatóságuk is, ezáltal biztonságosabbá válhatnak a befektetők és más piaci szereplők számára. A legfontosabb, minden céget érintő változás, hogy megszűnik a mérleg szerinti eredmény kategóriája az év végi beszámolóban. Az osztalék forrása továbbra is az adott üzleti év adózott eredményével kiegészített szabad eredménytartalék lesz. Ugyanakkor 2016-tól az osztalékról meghozott döntést nem lehet, illetve nem kell majd visszakönyvelni a 2016-os beszámolóba, tehát a 2017 májusában elfogadott osztalék a döntés időpontjában, azaz 2017-ben kerül majd be a cégek könyvelésébei
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tedd láthatóvá a minőséget! Válaszd a Kiváló Termék védjegyet!
A fogyasztói tudatosság erősödésével nő a kereslet a kiváló minőségű…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >