Változások a Co-op Hungary élén
Május 24-én úgy határozott a Co-op Hungary közgyűlése, hogy kettéválik az elnöki és a vezérigazgatói pozíció. A következő öt évre a Co-op új elnökének Csepeli Lajost, új vezérigazgatónak Murányi Lászlót, a felügyelőbizottság elnökének pedig Szilágyi Pétert választották meg. Bartus Pál, aki 1992 óta volt a társaság első számú vezetője, továbbra is betölti az ÁFEOSZ elnöki posztját, és ellátja a nemzetközi és hazai társadalmi tisztségeit. Kiemelkedő munkáját a legmagasabb szövetkezeti kitüntetéssel, a gróf Károlyi Sándor-díjjal ismerték el.
A Co-op Hungary a nehezebb évkezdés ellenére minden korábbi eredménynél jobban zárta a tavalyi évet: 9,2 százalékos növekedéssel, azaz 400 milliárd forintos forgalommal és 5,5 milliárdos adózás előtti gazdálkodási eredménnyel.
Az idén folyó áron 8-10 százalékos forgalombővülésre számítanak. Növelni kívánják a saját márkás termékek számát, ami ma körülbelül 700 terméket jelent, valamint az informatikai és logisztikai rendszerek fejlesztését és az integrációt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >Nem mindennapi kampánnyal rukkolt elő a Nicolaus vodka márka
Megvannak az első alkalommal megrendezett Nicolaus VodkAward 2024-es év nyertesei.…
Tovább olvasom >Óriási lehetőségek előtt a magyar élelmiszergyártók a Balkán-félszigeten
A Balkán-félsziget egyre fontosabb szerepet tölt be az európai élelmiszer-kereskedelemben,…
Tovább olvasom >