Válságálló a Balaton
A vártnál jobban alakult a turisztikai szezon a Balatonnál – jelentette ki a Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB) elnöke egy badacsonyi rendezvényen.
Az NTB és a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) együttes ülésén Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke szerint az emberek üdülési igénye a válságban is megmaradt, de sokan kevesebb ideig és kevesebb pénzt költve nyaraltak az idén.
A szakember szólt arról is, hogy az üdülőövezet szálláshelykínálata 203 ezer ágyra tehető, amelyből 131 ezer magánszállásokon található. Az utóbbi évek nagy fejlesztéseinek köszönhetően már két ötcsillagos és 32 négycsillagos szálloda várja a vendégeket. Statisztikai adatok még csak az év első hét hónapjáról állnak rendelkezésre. Ezek szerint az üdülőövezetben a korábbi év hasonló időszakához képest a vendégforgalom 9,6 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 11,5 százalékkal csökkent. Az adatok azonban csalókák, hiszen ezeken az eredményeken jelenősen javítani fog a jól sikerült, teltházas augusztus és a nyárias őszelő.
Rosta Sándor kifogásolta, hogy a balatoni kerékpárutak jelentős része tönkrement, elfogadhatatlannak nevezte az északi part vasúti közlekedését, továbbá azt, hogy a "jogi dzsungel" miatt 3-7 évbe telik egy-egy kikötőfejlesztés megvalósítása.
Suchman Tamás, a BFT elnöke szerint a válságban a turizmus bizonyult a leginkább ütésálló ágazatnak. A balatoni régióban más magyar turisztikai célterületeknél kisebb visszaesést tapasztaltak – írja a Profitline.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >