Vállalkozóbarát új vendéglátó-ipari rendelet

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 07. 05. 12:21

A Kormány elkötelezett, hogy a magyar vendéglátó-ipar terheit csökkentse, a cél a lehető legegyszerűbb működés elérése – fogalmazott Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár a Szatmáry Kristóf belgazdaságért felelős államtitkárral tartott keddi, közös sajtótájékoztatón.

Fotó: Pelsőczy Csaba, kormany.hu

Az új vendéglátó-ipari rendelet által rugalmasabbá válnak a vendéglátóhelyekre vonatkozó előírások illetve a különböző élelmiszertípusok szakosított tárolásának követelménye is átláthatóbb, egyszerűbb lesz. Kardeván Endre rámutatott: az ágazat működését eddig három különböző fajta rendelet is szabályozta, ez az állapot pedig „káoszosnak” nevezhető.
Az elkészült dokumentum élelmiszerbiztonságilag és a fogyasztók egészsége szempontjából is jelentős előrelépés. A rendelet alkotóinak az volt a célja, hogy ne terheljék indokolatlan kötelezettséggel a vendéglátással foglalkozó vállalkozókat, ugyanakkor garantálják a fogyasztók egészségét és biztonságos élelmiszerhez való jogát.

Az államtitkár elmondta: több lényeges pontot is újraszabályozunk, megszűnnek olyan indokolatlan adminisztratív előírások, mint például a fagylaltkönyv. Lehetőség nyílik a kistermelői nyers tej átvételére, valamint korszerűbbé válik az ételminta tárolására vonatkozó szabályozás is – fűzte hozzá. Továbbá – hangsúlyozta -, az új rendeletben meghatározták a vadászati termékek vendéglátó-ipari felhasználásra vonatkozó szabályokat is.

Szatmáry Kristóf elmondta: a szabályozás arra törekszik, hogy az Európai Unió minimum elvárásainál ne követeljen többet. Könnyebbséget fog jelenteni az, hogy elkerülhető lesz a kétfázisú mosogatás, valamint elég lesz csak a hűtőszekrényen belül elkülöníteni az árukat. Hangsúlyozta: újítás, hogy a vendéglátó-ipari egységek negyven kilométeres körzetben továbbértékesíthetik a termékeiket.

Kardeván Endre zárásul rámutatott: a HACCP rendszer teljesítése is nagy terhet rótt eddig a vállalkozókra. Ezután mindenkinek csak annyi pontot kell teljesítenie, amennyit ténylegesen meg tud valósítani – hangsúlyozta.

(kormany.hu)

Kapcsolódó cikkeink