Magazin: Vaj: nincs baj
A tavalyi év egyik rekordja (amiről a gyártók, forgalmazók szívesen lemondtak volna) a vajhoz fűződik. A kiugró mértékű áremelkedés zavart okozott a piacon, mégsem fordultak el nagy tömegek a terméktől – a vaj megítélése az utóbbi években sokat javult, pozíciói stabilak, és számos innováció teszi még érdekesebbé a fogyasztók szemében.
Nem tudni, milyen számokkal zárt volna tavaly a vajpiac, ha (a tejzsír világpiaci árának növekedése miatt) nem emelkedik drasztikusan az ára. Hiszen például a piac egyik meghatározó gyártója, a Sole-Mizo Zrt. így is mintegy 5%-kal több vajat és vajkrémet értékesített 2017-ben, mint az előző évben.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2018/03/Szentesi-S%C3%A1ndor-SOLE-M_opt-210x300.jpeg)
Szentesi Sándor
kereskedelmi igazgató
Sole-Mizo
– Az elmúlt években a fogyasztási szokások megváltoztak, egyre népszerűbbé válik a vaj és a vajkrém a háztartásokban – állapítja meg Szentesi Sándor, a Sole-Mizo Zrt. kereskedelmi igazgatója. – Szerencsére egyre több fogyasztó ismeri fel a tejzsír hasznosságát, arról nem is beszélve, hogy sokkal finomabb, mint a helyettesítő termékek. Ezt a trendfordulót észlelték a margaringyártók is, és egyre közelebb kívánják pozicionálni termékeiket a vajhoz. Gondolok itt a „vaj ízű margarinokra”, de vannak olyan gyártók, akik termékeiket annyira a tejtermékek közé pozicionálnák, hogy laktózmentesként hirdetik annak ellenére, hogy a tej nem szerepel alkotóelemként a termékösszetevők között.
Bővülő vajcsalád
A fogyasztók továbbra is legjobban a 100 g-os teavajat kedvelik, de folyamatosan nő a nagyobb kiszerelésű vajak iránti kereslet is. Az alapíz dominanciája mellett egyre többen vásárolják a csökkentett zsírtartalmú, valamint az ízesített és sós vajakat is – tehát a kereslet színesedik.
A Sole-Mizo Zrt. Gazda márkacsaládjához tartozó vajkészítmények nagy sikereket értek el a piacon.
– Gazda termékeinket azon fogyasztóink igényének a kielégítésére fejlesztettük, akik tradicionális, hagyományos ízeket keresnek, fontos számukra, hogy amit fogyasztanak, „E”-mentes legyen – árulja el Szentesi Sándor. – K+F csapatunk jelenleg is dolgozik olyan vaj és vajkrémek fejlesztésén, amelyek a piaci trendeknek, fogyasztói igényeknek megfelelnek minőségben és csomagolástechnikailag is. Ezeket a termékeket csak az év második felében tervezzük a piacra bevezetni. Termékeink piaci bevezetéséhez eladáshelyi ösztönzőket, POS-eszközöket és termékkóstolókat tervezünk.
Nyerő E-mentesek
A Nádudvari Élelmiszer Kft. termékpalettáján a kenyérre kenhető alternatívák közül az E-mentes vajkrém, valamint sajtkrém és körözött szerepel.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2018/03/Volosinovszki-J%C3%A1nos_opt-300x264.jpeg)
Volosinovszki János
ügyvezető igazgató
Nádudvari Élelmiszer
– Ezeknél a termékeknél a tej és a vaj árának ingadozása közvetlenül nem érzékelhető, mivel ezek magasabb hozzáadott értékű, a mai kor egészségtudatos táplálkozásába jól beilleszthető termékek, így forgalmuk folyamatosan növekszik – jegyzi meg Volosinovszki János, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. – Másrészt a vaj árának drasztikus emelkedése hatással van a vaj helyettesítő termékeinek, így a vajkrémeknek a forgalmára is.
A cég termékei 150–180 g-os kiszerelésben kaphatóak, melyek kisebb háztartások számára is ideálisak. Ízek tekintetében ők nem tapasztaltak változást az elmúlt években: legkedveltebb a natúr vajkrémük.
– Vajkrémeink forgalomnövekedésének mozgatórugója egyrészt az, hogy egyre fontosabb az egészséges életmód a vásárlók számára, másrészt tudatos márkaépítésünk, melynek köszönhetően a márkaismertségünk és piaci jelenlétünk folyamatosan erősödik – mondja Volosinovszki János. – A Nádudvari Élelmiszer Kft. évek óta nagy hangsúlyt fektet E-mentes termékcsaládjára: folyamatosan jelen vagyunk ATL-kampányokkal, idén pedig egy nyereményjátékot is tervezünk e termékcsalád köré.
Sokoldalú mogyoróvaj
A kenhető termékek piacának kicsi, de ígéretes szegmense a mogyoróvajé, ahol a Glatz Hungary a Marilussy’s márkát forgalmazza. A földimogyoróvaj termékelnevezése hivatalosan tartalmazza a vaj kitételt, ennek ellenére kizárólag növényi alapanyagokból készül, természetesen legnagyobb arányban földimogyoróból.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2018/03/Habuda-Saly%C3%A1mosy-Rita_opt1-223x300.jpeg)
Habuda-Salyámosy Rita
marketingmenedzser
Glatz Hungary
– Érdekes módon a Marilussy’s mogyoróvaj árát is emelnünk kellett 2017, de ennek természetesen semmi köze a tejtermékek dráguláshoz – szögezi le Habuda-Salyámosy Rita, a Glatz Hungary Kft. marketingmenedzsere. – A Marilussy’s mogyoróvaj a legjobb minőségű argentin földimogyoróból készül. A kedvezőtlen terméseredmények miatt tapasztaltunk több mint 10%-os alapanyag-áremelkedést.
A földimogyoróvaj még mindig különlegességnek számít, de egyre kedveltebb a magyar fogyasztók körében is. Ezt alátámasztja, hogy a Glatznál az elmúlt évben is két számjegyű növekedést tapasztaltak az eladásokban – igaz, ehhez piaci aktivitásaik is hozzájárultak.
– Sikeres volt az 500 g-os kiszerelés bevezetése, így a ropogós vagy krémes Marilussy’s mogyoróvaj immár elérhető 350 g-os és 500 g-os változatban is – idézi vissza Habuda-Salyámosy Rita.
Mivel a mogyoróvaj nem csupán közvetlen fogyasztásra kiváló (például fehér toast kenyéren és valamilyen jam kíséretében), hanem a sütés-főzéshez is, ezért a Glatz Hungary elsősorban receptújságokban és internetes receptoldalakon támogatja a márkát.
Sz. L.
Kapcsolódó cikkeink
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt –…
Tovább olvasom >Gyerekrajzok a természetvédelemről a Nádudvari joghurtok csomagolásán
Több százezer Nádudvari joghurt csomagolására kerülnek rá a #mitehetünktöbbet rajzpályázat…
Tovább olvasom >Díjeső a 15. POP versenyen
Ötödik alkalommal nyerte el a Coca-Cola HBC nevezése az „Év…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >